Sweet egészen a döntőig menetelt a Dreamhack Winter Fortnite versenyén!

Sweet egészen a döntőig menetelt a Dreamhack Winter Fortnite versenyén!

Mindenki remek teljesítmény nyújtott, de igazán a THR játékosa, Sweet húzta meg a svéd versenyt.

Tegnap délután és a mai napon véget ért a Dreamhack Fortnite versenyének 3 nyílt selejtezője. Mint azt tegnapi cikkünkben is említettük, összesen négy magyar játékos vett részt a versenyen, közülük hárman pedig már az első kvalifikáción továbbjutottak. Vegetanak csak azért nem sikerült, mert ő csak tegnap este érkezett meg Svédországba, így teljesen nyugodtsággal behúzta a harmadik selejtező továbbjutó helyét.

Az első kvalifikáció magyar eredményei:

Sweet: 66.

SabyG: 162.

Zackey: 178.

Harmadik kvalifikáció magyar eredményei:

Vegeta: 64.

Délután négykor kezdetét vette az elődöntő is, ahol az eddig bejutott játékosok küzdhettek meg. Mint azt tegnap is írtuk, innen már csak a legjobb 100 jut tovább, hogy a döntőben, már garantált pénznyereményért küzdjenek meg. Itt azért már erős volt a mezőny és a legjobb 100-ba szinte bravúr volt bejutni. Ez végül csak Sweetnek sikerült, míg a legközelebb SabyG állt a legjobb 100-hoz, ugyanis még egy Victory Royale-t is összeszedett, de nem sikerült elég konzisztensnek maradnia.

Elődöntő végeredmények:

Sweet: 51. hely (Továbbjutó)

SabyG: 217. hely

Zackey: 262. hely

Vegeta: 325. hely

Holnap a döntővel folytatódik a versenyt, Sweet pénznyereménye már garantált, de reméljük holnap is hasonlóan jó teljesítményt tud nyújtani. A döntő 11:00-kor kezdődik majd és egészen 17:00-ig tart. Nem semmi szülinapi ajándékot adott magának, ezzel pedig mi és sok boldog születésnapot kívánunk neki.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!