Megjött a Gen.G, újra szétesett a Cloud9

A cél nem kisebb, mint, hogy újra Majort nyerjen egy amerikai csapat.

Pár napja végre valahára hivatalosan is bejelentette CS:GO csapatát az OG, ám nem ők az egyetlenek, akik most először lépnek be a Counter-Strike világába. Már az ősszel is lehetett hallani, hogy a Gen.G is CS:GO csapatot indít, most pedig végre be is jelentették első játékosaikat.

Ahogy azt sejteni lehetett a Gen.G a Cloud9 játékosait szelte ki magának, de nem mindannyiukat. Timothy 'autimatic' Ta, Damian 'daps' Steele és Kenneth 'koosta' Suen már biztosan a Gen.G csapatát erősítik, de a maradék két játékost még nem ismerjük. Az biztos, hogy amerikai csapatot épít a szervezet, hiszen a céljuk is az, hogy újra NA csapat emelhesse majd magasba a Major trófeát.

A daps, koosta, autimatic trió mindképpen jó kiindulópont ehhez a célhoz, de erősen kérdéses, hogy kiket tudnak még megszerezni melléjük. Az egyik legerősebb tipp talán, hogy a jelenleg az Envyben játszó s0m lesz a negyedik, de még vele sem lesz teljes a csapat. A további két játékos leleplezését az elkövetkező hetekre ígéri a Gen.G.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Cloud9 újabb szöget verhet be a saját koporsójába, alig maradt játékosuk, és miután a Gen.G bevásárol, erősen kérdéses, hogy kiket tudnának megszerezni. Talán elhamarkodott és merész gondolat, de lehet, hogy az a benne van a pakliban, hogy a Cloud9 inkább egyszerűen kiszáll a CS:GO-ból? Az utóbbi évek szenvedése alapján én ezen sem lepődnék meg.

A Gen.G eddigi felállása:

  • Timothy 'autimatic' Ta
  • Damian 'daps' Steele
  • Kenneth 'koosta' Suen
  • Chris 'Elmapuddy' Tebbit (edző)

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!