FPL figyelő: így áll gejmzilla és Aaron az első hét után

FPL figyelő: így áll gejmzilla és Aaron az első hét után

Már s1mple ellen is játszottak, de abban nem volt köszönet!

Elindul a heti rendszerességű cikksorozatunk, az FPL Figyelő. Tekintve hogy már Aaron és gejmzilla is bejutott a FACEIT Pro League-be, úgy gondoltuk, hogy minden héten átnézzük, hogy hányadik helyen állnak, kikkel játszottak és milyen eredménnyel. Rögtön az első alkalmak egyikén s1mple-lel találtak szembe magukat a srácaink, amiben nem volt köszönet!

Ahogy a válogatásból is látszik, Dust2-n futottak össze honfitársaink az ukrán profival, aki csapatával 16-10-re győzedelmeskedett. 

A Salamander játékosa, Aaron pár nappal később kezdte a grindolást mint gejmzilla, ezért is láthatjuk, hogy jelenleg 8 hely különbség van kettejük között. Az mindenképp biztató, hogy alapvetően pozitív a mérlegük, reméljük hogy ezt meg is tartják és hétről hétre csak felfele lépegetésről tudunk majd tudósítani. 

Aaron az egyik korábbi győztes mérkőzésén s1mple csapattársa volt, de nem kell félteni gejmzillát sem! A legutóbbi győzelmét a Fnatic szátrja Brollan, és friberg társaságában aratta.

9 nap után a mérlegük:

  • gejmzilla: 36 meccs / 16 győzelem / 44 %-os győzelmi arány / 1544 pont / 34. hely
  • Aaron: 22 meccs / 10 győzelem / 45 %-os győzelmi arány / 1532 pont / 42. hely

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!