A 2 milliós torna első akadályát sikerrel vette a Salamander, de nincs megállás, jön a zárt selejtező!
Múlthéten a Salamander Gaming parádés játékkal tovább lőtte magát a Flashpoint zárt kvalifikációjába, most pedig kiderült, hogy kik lesznek az első ellenfeleik! A jelenleg igen szedett-vedett Syman ellen kell bizonyítaniuk, akiknek kvázi nincs is normális felállása, ugyanis két próbaidős és egy kölcsönbe kapott játékossal fognak kiállni.
Ettől függetlenül csapat nem dőlhet hátra, ugyanis a kazah csapatot erősíti a Gambittel Major bajnoki címet szerző Rustem "mou" Telepov is, aki nemrég hagyta el kínai együttesét a korona vírus veszélyeire hivatkozva.
Amennyiben sikerrel veszik az első akadályokat, úgy következő ellenfélnek a HellRaisers, avagy a lengyel Avez csapatát kaphatjuk. Vereség esetén szintén ezen két csapat valamelyikével kell szembe nézniük.
A zárt selejtező formátuma szerint Best-of-3 double-elimination, vagyis legalább 2 pályán kell győzni egy összecsapás során, illetve van úgynevezett alsó ág (vagy vigaszág), ami biztosít még esélyt a bent maradásra. Az első 8 helyezett pénzdíjazásban is részesül, de az igazi nyeremény a LAN kvalifikációba való bejutás lenne, ám ez csupán az első két helyezettnek jár. A zárt selejtezőt február 14 és 17 között rendezik meg!
UPDATE! A nyílt selejtezőt Bea "flash" Viktorral, a csapat edzőjével nyomták le, de holnaptól már Homoki "Aaron" Áronnal lépnek pályára!
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!