A harmadik K&H MNEB osztályozókupa is véget ért, mutatjuk a továbbjutókat

A harmadik K&H MNEB osztályozókupa is véget ért, mutatjuk a továbbjutókat

Magyarország legjobb CS:GO, R6S és LoL játékosai csapnak össze, hogy bejussanak a ligarendszerű bajnokságba.

Második hétvégéjéhez érkezett a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság osztályozó kupájának nyílt része, a jelentkező csapatok immáron harmadik alkalommal csaptak össze, hogy játékonként 4-4-4 csapat bejusson az osztályozó kupa jövőhéten esedékes zárt részébe. Aki ott is jól teljesít, az a bajnokság hivatalos résztvevője lesz. Nézzük is meg, hogy kik a mai nap továbbjutói:

League of Legends


Ismerős nevek tűnnek itt fel, hiszen ott van az EBL-ben is szereplő WiLD Multigaming, akik teljesen új felállással játszanak idén. A Team Improve Gamingben is találhatunk egy-két ismert arcot, Kopifox és ZoTyi is régi motorosok már a magyar LoL közösségben, a Team Doggos kitartó munkája pedig meghozta a gyümölcsét, az előző két kvalifikáció sikertelensége után most újra itt voltak, és ezúttal sikerrel jártak.

A harmadik LoL osztályozókupa teljes ágrajzát itt érhetitek el.

CS:GO


Counter Strike-ban sem csak vadidegenekből áll a mezőny, a Need More Deathmatch csapatában ott van gejmzilla, MustanG és persze Tigene is, valamint a TolóPeek felállásában köszönthetjük az E1 TV lelkes kommentátorát, leszklarent is.

A harmadik CS:GO osztályozókupa teljes ágrajzát itt érhetitek el.

R6S


Végül pedig, de nem utolsó sorban a Rainbow Six: Siege csapatok, akik között bizony van jó pár újonc.

A harmadik R6S osztályozókupa teljes ágrajzát itt érhetitek el.

Ez a 12 csapat tehát már ott lesz a jövő heti zárt fordulón, összesen 36 hely telt már be, holnap azonban lesz még egy lehetőség, így ha még tettétek meg, akkor irány nevezni!

Ha lemaradtál a múlt heti eredményekről, az alábbi cikkeinkben bepótolhatod őket!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!