"En Garde!" - amikor Fiora lehozza a meccset, paklibemutató

Fiora párbajban mindenkit lenyom, ha kap egy kis támogatást pakliból.

Ahogy telnek a hetek, egyre több olyan pakli jelenik meg, amivel bőven helyt lehet állni a ranked ladderen. A játékosok lassan kezdik gyűjteni az áhított Champion lapokat és a főleg Ranked, de sima Normal meccseken is egyre kevesebb alkalommal találkozunk alap deckekkel és kezdő kártyákkal. Arról már volt szó, hogy az Elusive paklik gyorsan utat találtak a legjobb metapaklik közé, a Dawnspiders mix a halálból hozta vissza a szörnyetegeit, most pedig Fiora kerül a középpontba. Demacia hősének egy nagyon érdekes mechanikája van, ami leginkább egy párbajkörre hasonlít. Ezek szerint, ha Fiora megöl négy ellenfelet, akkor automatikusan megnyeri a játékot. A 3 manás 3/3-as egységnek a statok mellett még a Challenger képessége is megvan, ami abban segít igazán, hogy a támadó fordulóinkban magunk elé pakoljuk a gyengébb ellenfeleket vagy az erősebbeket, ha a helyzet úgy hozza. Ezeken kívül persze a pakli tele van olyan kártyákkal, amik buffolják a kedvenc párbajhősünket, legyen itt szó Barrierekről vagy plusz statokról. A most bemutatott deckben egyébként az alap kártyákon kívül Ionia lehetőségei kerültek, de egyébként egy Freljord is megállhatná mellette a helyét.

Kód: CEBAKAIACIKSAKJNA4AQEBQMCENCQLBZAEBACAADEUAA

Az alapok

A fő célunk, vagy más néven a pakli A terve az, hogy Fiora leüt négy ellenfelet, jön a rózsás animáció és az ellenséges Nexus egyszer csak felrobban. Ennek érdekében a mix tele van olyan lappal, ami buffol, ami nem hagyja, hogy a kisasszony rövid úton a temetőben végezze. Az egészet persze nem szabad elsietni. Az egyik legáltalánosabb hiba, hogy túl gyorsan akarunk felfejlődni és a harmadik körben, mana és támogató lapok nélkül lepattan Fiora, majd jön egy Get Excited vagy egy Balck Spear és az A terv már mehet is a kukába. Fontos, hogy legyen egy-egy mentő kártya, illetve az is, hogy legyen manánk kijátszani azt. Pont ezen okokból a legfontosabb lapok a következők, amik nélkül igazán nem érdemes belekezdeni a pakliba. A három darab Fiora majdnem muszáj, el lehet lavírozni kettővel is, de az nem az igazi. Az Inspiring Mentor, illetve a Laurent Bladekeeper nagyon sokat segít a buffolásban, mellettük pedig a Radiant Strike, a Riposte és a Back to Back nagyszerűen használható pánikgombként.

A B terv

Ha Fiora elkerül minket, akkor sincs minden veszve. A pakli nyerhet az Elusive lapokkal és az okos cserékkel. A legtöbb pakli, ami persze nem Elusive alapokon nyugszik, egy kicsit mindig szenved, hogy lekapja a repülő egységeket. Ha sikerül kialakítani egy közepesen erős támadósort, akkor a buff kártyák és az extra támadóértékek itt is segíthetnek. Egy Navori Conspirator, egy Greenglade Duo vagy egy Kinkou Lifeblade 2-3 kör alatt felemésztheti az ellenfél életpontjait, ha az ellenfelünknek nincs válasza.

Mit lehet cserélni?

Ez a kérdés nagyon sokszor felmerül és ebben az esetben két cserelehetőség is felmerül. A lapok esetében van mozgásterünk, de akár Ionia is mehet a levesbe és a helyére jöhet más frakció. A Prismatic Barrier helyett simán mehet egy Stand Alone. A három Relentless Pursuitból kettőt le lehet, sőt talán érdemes lecserélni két Denyra, ha már Ionia kártyákat pörgetünk, akkor nem érdemes kihagyni a varázstörőt. Egy Twin Discipline helyett, egy Purify érdekes lehet, ha már tényleg nincs más lehetőségünk. Végül pedig egy utolsó pánikgombként bekerülhet egy Judgement, ami akár egy Kinkou helyére is mehet.

A másik lehetőség a cserére már a frakciókban rejlik. Ionia helyett egyik lehetőségként felmerülhet Freljrod is, hiszen ott is nagyon sok olyan kártya van, ami felvértezheti az egységeinket. Ezzel a cserével persze bukjuk az Elusive egységeket, de helyette kapunk egy jó adag harci varázslatot. Az Elixir of Iron, illetve a Brittle Steel nagyon olcsó megoldások, ha életben akarjuk tartani Fiorát. A Take Heart, a Blodsworn Pledge és egy Flash Freeze ugyan már manában nehezebbek és persze lassítják a dolgokat, azonban a mechanikájuk miatt további nagyszerű támogatást nyújtanak a kulcs kártyáknak. Azt azért el kell mondani, hogy a fenti Freljord kártyák mind varászlatok, mindenképpen érdemes figyelni arra, hogy a deck spell/minion aránya ne változzon olyan iszonyatosan és persze a managörbe se szaladjon el nagyon.

Összegzés

A Fiora pakli egyszerre érdekes és erős. Ha sikerül a korai körökben lerakni a párbajozó hölgyet, akkor az ellenfelünk csak nagyon csínján tehet le egységeket, illetve egyből megkapja a visszaszámlálást, miszerint ha négy lénye a temetőbe kerül, Fiora kezeitől, akkor vége a dalnak. Persze mi sem rohanhatunk a vesztünkbe, mindig tudnunk kell, hogy mikor biztonságos a játéktér annyira, hogy elindítsuk az offenzívánkat. A decket egyébként jó szívvel ajánlom azoknak, akiknek a gyűjteménye még messze nem teljes. Nyilván a 3 Champion lap kicsit sokba kerül, de mellette csak zöld meg kék kártyák vannak benne, ha az alapokat nézzük. Persze mindenkit arra buzdítok, hogy a mixet finomítsa a saját szájíze szerint. Személy szerint nálam a Bladescout egyáltalán nincs benn, helyette 2 Deny és 1 Purify kapott helyet. De a lehetőségek száma igencsak magas, ha különféle változatokról beszélünk. Sok sikert mindenkinek!


OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik a legerősebb frakció?

  • 8 %
  • 25 %
  • 0 %
  • 67 %
  • 0 %
  • 0 %