Netflixre érkezik a Diablo anime és az Overwatch sorozat is!

Kiszivárgott információk alapján a Diablo anime már előkészületi szakaszban jár!

Sok helyről vártuk, de pont az Activision Blizzard fejétől, Nick van Dyke-tól nem, hogy szivárogtatni fog. Február 17-én LinkedIn profiljára tett ki olyan információkat, amiket vélhetően nem kellett volna, ugyanis szinte azonnal törlésre került a szövegezés, ám mind tudjuk, hogy az internet nem felejt. A posztban szerepelt, hogy Netfixre vinnének Diablo, Overwatch, és a későbbiekben Call of Duty adaptációt is.

Kiderült, hogy a Diablo sorozatot kifejezetten anime stílusban készítenék el és a projekt már az előkészületi fázisban jár. Tekintve, hogy a játék felnőtt korosztályú besorolása, még az is lehetséges, hogy egy véres Castlevaniáraa hajazó animét kapunk. Emellett Overwatch animációs szériát is fejlesztenek, amit szintén Netflixre szánnak.

A tervezés korai fázisában tart a Call of Duty televíziós univerzum megalkotása is, tehát ezzel is számolhatunk a későbbiekben. Mivel a posztban úgy fogalmaztak, hogy még sok mindent meg kell tárgyalni a CoD adaptáció kapcsán, többek között a szereplő gárdát is, ezért úgy véljük, hogy az Overwatch és a Diablo esetén ezek már mind megvannak, és főleg az utóbbi megjelenésére számíthatunk először.

Ne feledjük, hogy ez nem légből kapott ötlet, ugyanis korábban az Overwatch vezető fejlesztője, Jeff Kaplan is úgy nyilatkozott, hogy szeretnének filmet vagy sorozatot csinálni a Blizzard lövöldéjéből. Őszintén szólva, mi nem is értjük, hogy mire vártak eddig, hiszen az Overwatch rövid filmjei már önmagában elég színvonalasak, hogy a TV képernyőjén, avagy a mozi vásznán is megállják a helyüket!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te melyiket várod leginkább?

  • 36 %
  • 45 %
  • 18 %