Csapatlogós és aláírásos felvarrókat is kaphatunk az EPL 11 kezdetével

Csapatlogós és aláírásos felvarrókat is kaphatunk az EPL 11 kezdetével

Virtus.pro, Astralis, Liquid vagy akár mousesports felvarrókat is bezsebelhetünk majd a jövőben?

A két nappal ezelőtt érkezett patch jött, látott, de nem igazán győzött. Az AWP nerf kennyS szerint is túlzás, hiba volt a MAC-10 skinekkel, sokan panaszkodnak teljesítmény problémákra a frissítés óta. A felvarrók viszont egész jópofák, még akkor is, ha igazából azokat játék közben mindenki látja rajtunk, csak éppen mi magunk nem.

Ettől függetlenül, ez még egy mód arra, hogy személyre szabjuk az aktuális CT vagy T karakterünket. Hamarosan pedig azt is kifejezhetjük majd, hogy melyik csapatnak vagy csapatoknak szurkolunk, legalábbis ha hihetünk a szivárgásnak. A friss kódsorok között ugyanis rábukkantak néhány nyomra, ami alapján csapatlogós és a játékosok aláírásait mintázó felvarrókat is kaphatunk.

Mindez egybe vágna azzal a videóval, amit az ESL pár napja tett közzé a hamarosan induló 11. ESL Pro League szezonról. Ebben már olyan karaktereket láthattunk, akiken ott virított az ENCE, a fnatic vagy éppen a FaZe logó. Március 16-án indul az EPL következő szezonja, könnyen lehet addigra megkapjuk majd az új felvarrókat egy patchbe csomagolva.

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy eddig a Valve sosem támogatta ennyire közvetlen módon a versenyszervezőket. Lehet, hogy 2020 nem csak a FLASHPOINT-ot és a BLAST Premiert hívta életre, nem csak az EPL-ben okozott változásokat, de a Valve hozzáállásában is? Pár hét és kiderül!

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések