17 éves fiatalt igazolt a Vitality ALEX helyére! - De nem ő irányít majd

17 éves fiatalt igazolt a Vitality ALEX helyére! - De nem ő irányít majd

Misutaaa rögtön az EPL-ben bizonyíthat majd.

Mindenkit váratlanul ért a hír, hogy ALEX, a Vitality irányítója rövid időn belül elhagyhatja a csapatot. Nem sokkal az első források híresztelése után már hivatalossá is vált a játékos döntése, a túlságosan tömött versenynaptár és a rendszeres, megterhelő utazások miatt ALEX elköszönt a francia csapattól.

Sokáig nem gondolkodhattak, hogy kivel helyettesítsék őt, hiszen alig másfél hét és itt az ESL Pro League 11. szezonja, ahol a Vitality is a résztvevők között van. Végül Kévin "misutaaa" Rabierre esett a választásuk. Nem véletlen, ha nem cseng ismerősen a 17 éves fiatal francia neve, a legnagyobb csapatok között eddig nem láthattuk őt.
Aki viszont követi a WESG minden egyes mozzanatát, az tavaly már találkozhatott vele. Akkor a Viva Algeria csapatát segítette ki, sikerült is bejutniuk a WESG döntőbe. A francia CS egyik feltörekvő fiataljáról misutaaa-ról, korábban azt is pletykálták, hogy már a G2 is figyelte a srácot.

Itt a lehetőség, a Vitalityben megmutathatja, hogy mire képes. Az viszont biztos, nem lesz könnyű dolga. Rögtön a mélyvízbe dobták őt, 17 évesen a legjobb csapatok ellen, az EPL 11-ben kell majd bemutatkoznia és bizonyítania. A csapat irányítását viszont nem ő veszi át. Misutaaa leigazolása után pár órával, apEX jelentette be a saját Twitterén, hogy mostantól ő látja el az IGL feladatait a Vitalityn belül.

"Mindent újjáépítünk a csapatban. Hosszú út áll előttünk, vissza kell rázódnunk abba a formánkba, amiben 2019-ben voltunk. Ismerem az összes csapattársam, mindannyian azon dolgozunk, hogy újra a legjobbak között legyünk."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!