Láncokkal és karddal szedi szét a Mortal Kombat 11-ben ellenfeleit az ivadék!

Láncokkal és karddal szedi szét a Mortal Kombat 11-ben ellenfeleit az ivadék!

Megjött a Mortal Kombat 11 legjobban várt karaktere, Spawn. Bárkiben félelmet keltő láncát és kardját egy brutális trailerben mutatták be.

A Final Kombaton a világ legjobb virtuális Mortal Kombat bunyósai csaptak össze a parádés "trófeáért" és a 40 ezer dolláros első helyért járó díjazásért. A végén diadalmaskodó játékos Shao Kahn 1:1 arányú kalapácsát is hazavihette a finálét követően.

A meccsek mellett viszont a főszerepet Spawn kapta, akire már egy jó ideje várt a közösség. A Kombat Pack utolsó harcosát végül felfedték a rendezvényen és a bő két perces videóban jó néhány mozdulatát meg lehet csodálni. A láncainak köszönhetően távolról is meg tudja bénítani ellenfeleit, remek sebzést oszthat ki és abszolút az irányítása alatt tudja tartani a küzdelmet. Ezen felül vannak még fegyverei, előránthat egy géppisztolyt vagy egy karddal is komoly károkat okozhat. Megfigyelhető az is, hogy egy rövid időre a köpenye segítségével tud repülni, illetve felfogni az ellenfél lövedékeit.

Spawn a Kombat Pass tulajdonosai számára március 17-étől, egy héttel a rendes megjelenése előtt már játszható lesz.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!