Újabb siker kapujában a Salamander, de még csak most jön a neheze

Újabb siker kapujában a Salamander, de még csak most jön a neheze

A rájátszás már meg van, cél a legjobb hat közé jutás.

A K&H MNEB második szezonjának keretein belül már két mérkőzést is megnyert a Salamander, a nagyarányú győzelmeik miatt ez azt is jelenti, hogy ők vezetik a tabellát. Az első szezon bajnoka viszont nem csak itt, de nemzetközi vizeken is remekel.

Január közepén kezdődött az ESEA 33. szezonjának Advanced ligája, ahol őrületes lendületet vett a Salamander. Az első hat hétben veretlenek voltak, amiben benne van az a maratoni mérkőzés is a TENSE ellen, amit csak 72 kör alatt sikerült eldönteniük. 

A három órás mérkőzés sokat kivett a srácokból, a rákövetkező hetekben be is csúszott néhány vereség, például az Endpoint vagy az NLG csapataival szemben. Annyi baj legyen, az első siker így is összejött a magyar alakulatnak. Bejutottak a legjobb 16 közé, sőt, a 8. helyen sikerült végezniük a csoportkörben, miután tegnap a Defusekids csapatát is legyőzték. Ez azt jelenti, hogy a Salamander már biztosan ott lesz a rájátszásban.

Itt már a tét nem kicsi. 15 ezer dollár az összdíjazás és ami talán a legfontosabb, a továbbjutás lehetősége is ott lebeg a résztvevők szeme előtt. 16 csapat kezdi majd meg az alsó és felső ágas rájátszást, a cél pedig az, hogy torzsiék a legjobb 6 közé lőjék magukat. Ez minimum azt jelentené számukra, hogy továbbjutnak az ESEA Relegation ligájába, ami már egyértelműen a következő szint. Sokkal nívósabb, sokkal nehezebb csapatok ellen bizonyíthatnak majd, ráadásul az ESL Pro League-hez egyre közelebb és közelebb kerül a csapat.

Sok sikert a Salamandernek, reméljük nem csak a csütörtök 18:30-tól folytatódó K&H MNEB során, de az ESEA Advanced rájátszásában is remekelni tudnak majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!