Úgy fest, egy Deadpool esemény várhat a Fortnite játékosokra

Úgy fest, egy Deadpool esemény várhat a Fortnite játékosokra

A v12.30-as frissítés után a játék fájljaiban jelentek meg Deadpool számára dedikált újdonságok, például az egyik POI is megváltozhat miatta.

Nagyon érdekes Fortnite frissítésen vagyunk túl a v12.30-as patch képében, jó néhány új skint és két zseniális tárgyat hozott el ez a bővítés. A tárgyak természetesen már elérhetőek a játékban, az esernyő borzasztóan erősnek és hasznosnak tűnik.

Van azonban még más is a fájlok mélyén, az adatbányászok információi szerint Deadpool nem kis figyelmet kap majd, ugyanis elfoglal majd egy POI-t, Deadpoolos lesz a Battle Bus, illetve a supply dropok, valamint kap egy egyedi fegyvert is.

Deadpool valószínűleg a Yacthra költözik be


Íme a személyes dropja:

Megjelent egy új Deadpool style:

Valamint a fegyverei, ezekhez már statokat is ismerünk, hála HYPEX-nek.

  • Lőszertípus: Medium
  • Újratöltési idő: 2,16 másodperc
  • Tárkapacitás: 18
  • Sebzés játékosokra: 21

Az egész stukker nagyon hasonlít az egykoron játék részét képező Dual Pistolra, azzal a különbséggel, hogy Deadpool pisztolyai a fenti adatok alapján feleannyit sebeznek, de picit gyorsabb az újratöltésük is.

Majd meglátjuk mi sül ki belőle, egyelőre ezek az információk érhetők el a várható Deadpool bulival kapcsolatban. 

Te várod már, hogy megjelenjen a karakter?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések