Izraelben rendezik a 12. e-sport világbajnokságot 2020-ban

Izraelben rendezik a 12. e-sport világbajnokságot 2020-ban

Az izraeli Eilat ad otthont az idei e-sport világbajnokságnak, amit az IESF és a helyi szövetség rendez.

Pár nappal ezelőtt a Nemzetközi E-sport Szövetség, az IeSF bejelentette, hogy idén is, immár 12. alkalommal is megrendezik az e-sport világbajnokságot. A helyszín az izraeli Eilat városa és a házigazda az ország e-sport szövetsége lesz. Ahogy az lenni szokott, a versenyszámok nagyban tükrözik az anyaország játékos szokásait, ezért az idei bajnokságon a Tekken 7, a Dota 2 és a PES 2020 kerül terítékre.

Ahogy azt már megszokhattuk a nyereményalap idén is tetemes lesz és a szervezők 60 országból, 500 játékost várnak majd az offline eseményre. Az izraeli szövetség elnöke, Ido Brosh elmondta, hogy a szervezés során szorosan együtt dolgoznak majd a nemzetközi szövetséggel és persze az ország Kulturális és Sport Minisztériumával is. Az ígéretek szerint pedig az odalátogató rajongók egy igazi világszínvonalú rendezvényre számíthatnak.

A bejelentés után egy másik hír is felröppent, miszerint az izraeli szövetség elnöke meghívást kapott az IeSF Elnöki Bizottságába, amit el is fogadott.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!