Los Angeles kihirdette a szükségállapotot - Lehet, hogy nem lesz E3 a Koronavírus miatt

Folyamatosan mondják le a rendezvényeket világszerte és lehet, hogy a gaming világ legnagyobb expója is erre a sorsra jut. Idén elmaradhat az E3.

Az utóbbi napok/hetekben folyamatosan jöttek a hírek, hogy a Koronavírus terjedése Kínában mérséklődik, de a világ többi részén egyre több helyen jelenik meg. Pont ezen okból egyre többször hallottuk, hogy egymás után mondják le a nagyobb rendezvényeket, koncerteket és konferenciákat, hogy ezzel is megakadályozzák a járvány terjedését. Egy héttel ezelőtt a legnagyobb lengyel e-sport expo, az IEM Katowice is kénytelen volt bezárni a kapuit, miután a helyi önkormányzat nem adott engedélyt az indulásra, pedig akkor még nem volt regisztrált fertőzött az országban.

Azóta az Egyesült Államokban a járvány terjedése felgyorsult és több államban bevezették a szükségállapotot és sorra mondják le az rendezvényeket és tömeges összejöveteleket. Az egyik legújabb hely, ahol be kellett vezetni a drákói szigorításokat az Kalifornia ezzel pedig Los Angeles helyzete is kérdésessé vált. Ha pedig addig nem változik gyökeresen a helyzet, akkor az E3 is arra a sorsra jut, hogy el kell halasztani vagy még rosszabb, idén nem szabad megrendezni. Az ESA, a főszervező cég egyelőre még hivatalosan nem szólalt meg a tervekről, de a hivatalos álláspont szerint "folyamatosan vizsgálják" a szituációt. Íme a cég nyilatkozata:

"A látogatók, a kiállítók, a partnerek és a munkavállalóink egészsége és biztonsága számunkra a legfontosabb szempont. Ebben a pillanatban még úgy tervezzük, hogy egy biztonságos és sikeres showt rakunk össze június 9 és 11 között, de folyamatosan vizsgáljuk a helyzetet, ha pedig szükség van rá, akkor változtatunk."

Az E3, a gaming világ egyik legnagyobb rendezvénye. A legnagyobb fejlesztők itt szokták bemutatni a legújabb termékeiket, hogy merre haladtak egy-egy beígért játékkal és persze a legnagyobb meglepetések is itt derülnek ki. Tavaly azt láthattuk, hogy a CD Projekt Red Keanu Reeves-et hozta el a rajongóknak és ezzel talán az év legnagyobb és legcukibb meglepetését okozták a rajongóknak. Az pedig teljesen tuti, hogy idén is jönnének az ilyen események. Ha a show elmarad, akkor a fejlesztőknek mindent újra kell tervezniük és elég erősen át kell alakítaniuk a marketing büdzséket.

 

A világ minden táján tartanak attól, hogy a globális járványnak súlyos gazdasági hatásai lesznek. Sok vállalat zárta be a gyárait és küldte kényszer pihenőre az alkalmazottait. Ha záros határidőn belül nem változik semmi a vírus terjedésével kapcsolatban vagy a vakcina előállításában, akkor ezen becsült hatások egyre erősebbek lehetnek. Hogy ennek milyen kihatása lesz a játékok világára azt nem tudni pontosan. Vannak szélsőséges gondolatok, miszerint minden zuhanni kezdd majd itt is, de vannak olyanok is, akik azt prognosztizálják, hogy ez az iparág erősödni fog, hiszen mindent megvehetünk online. Ha pedig a turizmus visszaesik, akkor az emberek a más szórakozási formákat keresnek majd, amik biztonságosabbak és erre kiváló válasz lehet a videojáték. 

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!