Portugália egy könnyed és egy nehéz meccsen gyűrte le Magyarországot

Portugália egy könnyed és egy nehéz meccsen gyűrte le Magyarországot

Az első mérkőzésen elég gyorsan nekünk kedvezett a szerencse, azán viszont a portugálok 2013-ban egyéni vb címet szerző játékosa, barboza két meccsen elintézte hazánk fiait.

Az Izrael elleni mérkőzéshöz hasonlóan most is Karesz játszott először, a Portugálok pedig barbozát állították ki ellenünk, aki 2013-ban egyéni világbajnoki címet szerzett, de azóta is sikeresen az élvonalban maradt PES-ben. A mi játékosunk a Barcelonát választotta, míg a portugál e-sportoló a Juventussal vágott neki a meccsnek, amely igazából jól indult számunkra. A 24. percben sikerült Karesznek vezetést szereznie, egy remek kiugratás után két támadója is a védők mögött találta magát és a passzolgatás vége gól lett. Viszont a középkezdésből szinte azonnal egyenlített barboza, majd utána még háromszor bevette a kapunkat és ezzel bebiztosította az első találkozó megnyerését.

A második összecsapáson újra Kulacs mutathatta meg magát. Mindkét fél a Juventus mellett tette le a voksát, ami nem csoda, hiszen a játékban Cristiano Ronaldo az egyik, ha nem a legjobb játékos, és elképesztő helyzetekből lehet vele gólokat elérni. Most viszont semelyikük sem tudott áttörést elérni vele, és bár volt 1-2 lehetősége Kulacsnak, barboza sorra hagyta ki az ordító ziccereket, és ha nem mellé szállt a labda, akkor a kapufa segített ki minket. Mindenesetre a rendes játékidő éppen ezért senki számára nem hozott gólt. A hosszabbításban aztán, pontosabban a 103. percben egy kétes szituációban esett el barboza támadója a tizenhatosunk vonalánál, amire a játékvezető - megkérdőjelezhető az eset - büntetőt ítélt. CR7 állt a labda mögé, és sajnos nem hibázott, amolyan Panenkára emlékeztető lövéssel megszerezte a vezetést, és mint kiderült a győzelmet is.

Magyarország második #Stayhome European Nations Cup csoportmérkőzésének végeredményei Portugália ellen:

  • Karesz 1:4 barboza
  • Kulacs 0:1 barboza
    • Hosszabbítás után

Legközelebb a tornán Szlovákia ellen játszunk május 27-én, és csoportharmaddiként esetleg a továbbjutásban reménykedünk, akkor ott mindenképp nyernünk kell.

Ne felejtsétek el, hogy a cél a jótékonyság, itthon az OMSZ vagyis az Országos Mentőszolgálat munkáját tudjuk segíteni. Az adománygyűjtés a verseny teljes egésze alatt él, az esport3tv Twitch csatornán is találtok egy gombot, ahol tehettek felajánlásokat, de IDE KATTINTVA is segíthetitek az OMSZ munkáját.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!