Szoros csaták után ért véget Cujo számára a szingapúri GEG eFootball versenye

Szoros csaták után ért véget Cujo számára a szingapúri GEG eFootball versenye

Mindkét ellenfelét sikerült nagyon megszorongatnia, végül néhány gólon múlt csak a siker.

Szingapúrban útjára indultak a Global Esports Games csoportmérkőzései eFootball 2022-ben, és a 32 résztvevő nemzetet képviselő játékost nyolc 4 fős csoportba osztották be. Magyarországról a válogatottságot még korábban megszerző, és az ukrajani Eb-t is megjáró Keresztes "Cujo" Hunor képviselte, és a sorsolást követően a B jelű kvartettbe került. Itt Nagy-Britannia, Líbia és Montenegró legjobbjain keresztül vezetett az út a rájátszásba. Azonban az eredmények nem úgy alakultak sajnos, hogy ez összejöhetett volna.

A lebonyolítást illetően a csoportokban dupla ágrajzos rendszer volt, így Cujo első ellenfele az angol MreHughes volt. Ellene az első találkozón 1:0-ás vereséget szenvedett, majd a visszavágón a 60. perctől 10 emberrel játszva sikerült tizenegyesekig eljutni, de a szerencse ekkor sem kedvezett neki, és az újabb vereség a vígasz-ágas folytatást jelentette. A másik ágon Montenegró bizonyult jobbnak, ezáltal Líbia ellen jöhetett a mindent eldöntő összecsapás. Ibrahem_F_boom azonban szintén kemény diónak bizonyult, és bár Cujo mindent megtett a továbbjutásért, most sajnos ez sem volt elég, és két szoros eredményt követően - a líbiai nyert 1:0-ra és 2:1-re - ellenfele harcolta ki a következő körbe jutást.

A BO3-as összesített magyar eredmények a GEG-ről:

Nagy-Britannia 2:0 Magyarország

Líbia 2:0 Magyarország

Ezzel Cujo kiesett a szingapúri GEG versenyéről, viszont szombaton magyar idő szerint 12 órától az esemény fináléját élőben közvetítjük az esport3tv csatornáján Twitchen.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!