Címvédésnek örülhetett Hulkeinstein, ismét ő a magyar K&H MNEB HS bajnok

Címvédésnek örülhetett Hulkeinstein, ismét ő a magyar K&H MNEB HS bajnok

A League of Legends után HS-ben is címvédés történt a K&H MNEB-en.

Maratoni mérkőzésnap után LvL Up házi döntőt rendeztek a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Hearthstone rájátszásának legvégén. Hulkeinstein a felső ágról, Wuncler a vigaszágról verekedte be magát a fináléba, azonban a tavalyi szezonhoz hasonlóan ezúttal is Balázs Sebestyén fejére került a korona. A hazai versenyeken egyszerűen nem tud hibázni az Arsenal és Eagles szurkoló, a Team Plague LoL csapatához hasonlóan ő is megvédte a bajnoki címét.

Az első körben megismétlődött a tavalyi döntő, de a párharc végeredménye ezúttal sem tartogatott újdonságot. Magabiztos játékkal, szép húzásokkal lépett át PenhaDanin Hulkeinstein, akire Antigua várt a következő körben. Az élő közvetítésben nem izgulhattátok végig ezt a Bo5-ös szériát, de a friss bajnok elmondása szerint kétszer is egyetlen sebzésre volt a 3. győzelmének megszerzésétől a szezon meglepetésembere. Xalax ellen ismét öt meccsen dőlt csak el a továbbjutás, a WSE játékosa 2-1-re is vezetett, azonban a Highlander Hunter először nem bírt a Spell Druiddal, majd kapitulált a mirror matchupban is.

A döntőt 1-0-s előnyből várhatta a felső ági győztes, amit gyorsan 2-0-ra növelt. Wuncler nem adta azonban fel, gyönyörű játékkal kényszerítette feladásra kétszer is a Spell Druidot, azonban a Glowflyokkal nem bírt el a mindent eldöntő, 5. meccsen. Hulkeinstein egy lapra (igazából négyre) tett fel mindent, a számítása tökéletesen bevált. Nem volt elég sebzés a Quest Warlockban, a halálos sebzést nem tudta elkerülni Gul'dan.

A LvL Up Esport a K&H MNEB HS S2 bajnokságában megszerezte az aranyérmet és az ezüstérmet, de a top 8-ba bejutott tőlük TooLateToDie és csonkalacika is. A szegedi csapat elképesztően nagyot ment ezúttal is, de ki kell emelni mindenkit, aki eljutott az utolsó felvonásig. Minden gratuláció megilleti Magyarország legjobb kártyásait, de bajnokból csak egy lehet, ő nem más, mint Balázs "Hulkeinstein" Sebestyén!

Győztes lineup

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!