Hirdetés

"A nézeteltérés rendezése után ismét nagy kedvvel játszunk" - LvL Up interjú

 Tomci és Flucky beszélt nekünk a csapat összetételéről, a belső hangulatról és magáról a K&H MNEB küzdelmeiről.

Hirdetés

A LvL Up csapata az egyetlen jelenleg a K&H MNEB második szezonjában, akiknek még nem sikerült nyerniük, pedig 1-2 esetben már nagyon közel kerültek ahhoz, hogy ők hozzák el a 3 pontot a párharc végén. Időnként pedig még szenzációs megmozdulásokra és csapatmunkára is képesek, tehát az látszik, hogy van potenciál a játékosokba, de mint kiderült nem egészen úgy indult a bajnokság első fele számukra, ahogyan azt eltervezték. Kiderült, hogy a csapaton belül nem volt teljesen rendben minden, és ezért változásra volt szükség, azóta viszont abszolút élvezik a meccseket és feltett szándékuk, hogy mindegyik találkozón a legjobb formájukat mutassák meg. A rájátszásra már nincs esélyük, hiszen mindössze 3 forduló maradt az alapszakaszból, és csak 1 pontjuk van, de egy elszánt és  tettrekész ötösről van szó, bár a munka és más egyéb elfoglaltság mellett nem könnyű számukra a felkészülés. A srácokban látszik a szenvedély a Rainbow Six: Siege iránt, ezért az egyik téma mindenképp az volt, hogy mi lesz a teammel a bajnokság után. Erre és ehhez hasonló kérdésekre válaszolt nekünk készségesen Tomci és Flucky:

A LvL Up legközelebb május 30-án és június 6-án láthatóak a K&H MNEB összecsapásain, melyet természetesen a Rainbow6hu csatornán élőben követhettek.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?