Negatív visszhangot váltott ki az Activision Blizzard diszkrimináció ellenes nyilatkozata

Negatív visszhangot váltott ki az Activision Blizzard diszkrimináció ellenes nyilatkozata

A stódió közleményét rengerteg kritika érte az internetezők részéről. 

Az elmúlt néhány napban a játékipar fontos szereplői is felsorakoztak a diszkrimináció és rasszizmus ellenes mozgalmak mögött, hogy erőforrásaikkal felhívják a figyelmet ezekre a fontos társadalmi témákra. Az Electronic Arts és a Riot Games például a figyelemfelkeltés mellett jótékonysági kampányokat is indított, melyek különböző civil szervezeteket támogatnak majd az egész világon. Az említett cégek mellett az Activision Blizzard is hallatta hangját a témában és kiadtak egy közleményt, amiben leszögezték, hogy mindíg is támogatni fogják a rasszizmus és az egyenlőtlenségek elleni küzdelmet, mivel egyiknek sincs helye a társadalomban. Az eredeti bejegyzést az alábbiakban tekinthetitek meg. 

A pozitív üzenet ellenére a stúdió bejegyzése komoly negatív visszhangot váltott ki az internetezők részéről, mondván a Blitzchung botrány után álszent dolog volt ezt a nyilatkozatot kitenni. Emlékeztetőül, tavaly ősszel a Hearthstone Grandmasters egyik játékosa élő adásban állt ki a Hongkongi tüntetők és a szabad demokrácia mellett az azóta szállóigévé vált "Szabadságot Hongkongnak, ez korunk forradalma" mondatával. A stúdió nem nézte jó szemmel az akciót, mivel elmondásuk szerint Blitzchung megszegte a versenyszabályzatot, retorzióként pedig több hónapra eltiltották a versenyzéstől, továbbá nyereményeitől is megfosztották. A játékostársadalom együttes nyomására később persze enyhítettek a büntetésen, a stúdió azonban azóta sem tudta lemosni magáról a vádat, hogy kínai nyomásra ítélte el a kártyajátékost. 

A kritikusok egy jó része egyébként azt is kiemelte, hogy egy szolidaritást biztosító bejegyzés nem elég és a cégnek többet kellene tennie, mint például a zaklató és diszkriminatív kifejezések minden formájának kitiltását a játékaiból, vagy olyan jótékonysági programokat és kampányokat kellene indítaniuk, mint a Riot és EA. 

Ti mit gondoltok egyébként a Blizzard közleményéről?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!