Igazi állóháború alakult ki a K&H MNEB PUBG 12. zárt fordulójában

Igazi állóháború alakult ki a K&H MNEB PUBG 12. zárt fordulójában

Kétségtelenül az egyik, ha nem a legizgalmasabb zárt fordulót kaptuk a szezonban, méltó lezárása volt ez az alapszakasznak.

Végéhez ért a K&H MNEB PUBG alapszakasza, a ligában szereplő csapatok háta mögött 12 hétnyi küzdelem van, amelyben volt bizony rengeteg szép és kevésbé szép pillanat egyaránt. Nem túlzás azt mondani, hogy a 12. zárt forduló talán az egyik legérdekesebb felvonás volt mind közül, voltaképp mindegyik mérkőzésen történt valamilyen abszolút szokatlan dolog. Nézzük is meg, hogy pontosan mi!

Első mérkőzés

Nagyon korai gyilkosságokkal nyitották meg a csapatok a K&H MNEB PUBG utolsó zárt fordulóját, és nemcsak sima killek voltak, néhány kifejezetten fontos eltávozást is láthattunk. A TCE Haltunk csapata ideje korán elkapott két játékost az Albanian Bakery-től, akik hatalmas harcot vívtak a LvLUp Esporttal a döntőbe jutást érő 16. helyezésért.

esport1tv - TCE kezdés

Watch esport1tv's clip titled "TCE kezdés"

Annyiban viszont szerencséje volt a Bakery-nek, hogy a LvLUp még náluk is rosszabbul járt, ők teljes létszámmal kiestek a meccsről. Jól kezdte a mérkőzést az iTHR és a KmK is, a Duranda pedig lopott egy hatalmas killt az Albanian Bakery-től.

Assassinokat megszégyenítő gyilkosságot eresztett meg HULLA_SZILVA is, aki ugrásból knockolta Berlingert, de hiába, a Pizza Monkey a 12. helyen elhagyta a mérkőzést.

A végjáték felé haladva kiesett a Feed the Beast, a Duranda, illetve a meccs végén megfogyatkozott az iTHR is, akik végül a harmadik helyen tértek vissza a menübe. A top 2-t a KmK és a Volgare játszhatta meg, előbbi csapat 3 emberrel, utóbbi 4-gyel. A KmK kifejezetten nehéz helyzetben volt, ugyanis a Volgare high groundról lövöldözte őket, fedezékkel nem nagyon rendelkeztek, ebből kifolyólag pedig a világ összes fecskendőjét, kötszerét, gyógyszerét és füstjét elhasználták. Egy idő után viszont ez már nem volt tartható, a Volgare gyönyörű játékkal elhozta az első csirkevacsorát. Kellett is nekik a pont, hiszen a 15. helyen táncoltak a tabellán.

Második mérkőzés

Miramarra eggyel kevesebb csapattal és 59 játékossal érkeztünk be, ugyanis a Parrots játékosai a második meccsre sem tudtak 4 emberrel kiállni, a KmK-tól Ace-t pedig egy kis áramszünet élménye lepte meg.

Nem sokkal a kezdés után egy igazán komikus jelenetet figyelhettünk meg, a Volgare játékosa, bendii felborult a kocsijával, és meg sem mozdult egészen addig, amíg csapattársa nem billentette őt vissza a kerekeire.

Közben a Pizza Monkey nagy hibát vétett, elsőként estek ki a meccsről, nulla pontot sikerült szerezniük ezen a mérkőzésen, pedig a top 14, top 15 környékén minden pont számított már.

A mérkőzés közepénél távozott az Albanian Bakery, a Volgare, az iTHR, az iNcentive, a top 4-ben pedig a Nice Gaming, a Genesis Gaming, a LvLUp és a Feed the Beast vettek részt. Az N6 és a Genesis Gaming találkoztak először az összes csapat közül, nn1tro hatalmas 1v2-t hozott, miközben PiNyo szintén elkapott egy embert a GG-től, Xrepz viszont már nem lett meg neki, így nem sikerült megnyernie a harcot 2v4-ben az N6-nak.

A GG viszont csak a harmadik helynek örülhetett ezen a találkozón, LvLUp Chris gondoskodott róla, miközben a tőle távol játszó társai befejezték a Feed The Beast játékosait is, megszerezve ezzel a győzelmet.

Harmadik mérkőzés

Sanhok is eggyel kevesebb csapatot fogadott a mai napon, a KmK_Ace-nél továbbra sem lett áram, így 15 csapat szállhatott fel a sanhoki járatra. Elsőként az új csapatként felbukkanó Only HotDrop játékosa, IWasProblem esett ki a meccsről a LvLUp keze által, a Feed The Beast viszont high groundról meglepte őket, majd becsatlakozott a Duranda és a Pizza Monkey is. Ennek az lett az eredménye hogy négy csapat ült ugyanazon a hegytetőn, és apránként lövöldözték egymást.

Közben a pálya másik felén 4-ből 3 játékos elesett a TCE Haltunktól, összecsapott egymással a Volgare és az N6, valamint megpróbált Rockie is bosszút állni a csapattársaiért a Team Strigulán. Mindeközben az állóháború továbbra is folytatódott a hegytetőn.

Ha valaki azt hinné, hogy a phase 4 azért már véget vetett ennek a hegy campelésnek, az téved, egyre több és több játékos érkezett ide a szűkülés miatt. A Hegylakók Bejegyezetlen Szövetségéből kiesett a Pizza Monkey, valamint a LvLUp Esport is, akik lényegében az egész mérkőzést a compoundokba bújva töltötték. Szép lassan azért elfogytak a csapatok innen, meg persze az utolsó körök már lejöttek a hegytetőről, magát a magaslatot viszont nem hagyták el. A Genesis Gaming igazi hajtóvadászatot tartott a Team Strigula utolsó játékosáért, BLZS szinte egybeolvadt a sziklafallal, a Genesisnek viszont kellett a pont, így Xrepz és Ufesz halálugrást hajtottak végre.

Negyedik mérkőzés

A nap megkoronázásaként a második Erangel egy Military kört hozott a csapatoknak, ami miatt rengeteg squad átment a szigetre, majd jöhettek vissza, ugyanis a safe zone végül Pochinki körül kötött ki. Az Albanian Bakery élő céltáblává vált, az iTHR elképesztő türelemmel várt arra, hogy szitává lőhessék a pékeket, végül 2 játékost sikerült elhozniuk.

A mérkőzés közepénél elkezdtek hullani a csapatok utolsó játékosai is, 12. helyen kiesett az iTHR, 11.-ként a Feed The Beast, 7. helyről pedig a Duranda is követte őket. A ShadowZ-ból myS_holo megtudta, hogy mi is az a karma, remekül knockolta Fragg3rr-t a padláson, Creator viszont az ablakon át rálátott, így meg tudta védeni csapattársát.

A végjátékban a Genesis Gaming, a LvLUp Esport és a ShadowZ Daicellje vett részt. A LvL Up remekül lerohanta a Genesist, illetve visszakézből Daicellt is lelőtték, így pillanatok alatt befejezték a mérkőzést!

A pontok összesítését követően kialakult a döntőbe jutó 16 csapat névsora!


A nap pedig a következő helyezésekkel zárult:

Gratulálunk minden csapatnak, elképesztő fordulót láthattunk, reméljük, hogy a június 20-án érkező döntő is legalább ennyire izgalmas lesz!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!