"Tavaly ezt az elődöntőt elveszítettem volna, de most sikerült felülkerekednem" - Chris_Maj interjú

Meglepetés ugyan nem történt, de óriási, embertpróbáló csaták után tudott csak nyerni az MTK e-sportolója a final fourban.

A HUNESZ FIFA Masters első szezonjának utolsó játéknap bővelkedett már a másik konzolon is izgalmakban és meglepetésekben, és ez PS4-en sem volt igazából másként. Az egyik összecsapás drámai körülmények között szakadt félben egy nem megfelelő névhasználat miatt, így tooFrez gyorsan a döntőben találta magát. A másik ágon viszont egy maratoni csata zajlott Chris és SuubHex között. Az első két találkozó 1:1-el ért végett, és mindkétszer hosszabbításra, majd büntetőkre volt szükséges a döntéshez. A tizenegyesrúgások sem voltak zökkenőmentesek, előbb SuubHex, majd Chris nyerte meg a párharcot 3:2-re ilyen módon. A harmadik felvonásban szintén nagyon szoros küzdelem alakult ki, és az eddigi események fokozása miatt egy a hosszabbítás végén befújt büntető döntött Chris javára. A döntőben aztán szintén nem egy sima párosítás jött össze. TooFrez az első mérkőzést egyetlen góllal meg tudta nyerni, de a rutinos MTK-s ellenfele ettől még nem fogott padlót, és utána kétszer magabiztos 2:0-ás sikert aratva hódította el az aranyérmet. Chris elfáradt a nap során, hiszen nem keveset kellett várnia a meccseire, és aligha számított ilyen szoros és kiélezett küzdelmekre. Mindenesetre az egész szezonban remek teljesítményt nyújtott, és sokat készült, Weekend Leaguezett, hogy végül ő állhasson fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Az interjú során több téma is szóba került és egy nagy bejelentést is tett a játékos, miszerint egy új csapattárssal gyarapodik az MTK-nál, illetve kitért a FIFA21-re is:

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!