Csökkent a vízszint a Fortnite szigetén, eddig elárasztott területek váltak elérhetővé

Csökkent a vízszint a Fortnite szigetén, eddig elárasztott területek váltak elérhetővé

Megindult az ominózus folyamat, egy lépéssel közelebb kerültünk az autók érkezéséhez is.

Az Epic Games maga is elmondta már a játékosoknak, hogy a szezon során a vízszint fokozatosan csökkenni fog. Egy bizonyos idő után a szezon trailerjében felbukkanó autók is használhatóvá válnak majd, ehhez már az első posztereket elő is szedték az adatbányászok a tegnapi frissítés alkalmával.

Mindeközben az adatbányászok már "megjósolták", hogy a vízszint első csökkenése július elsején várható, ez pedig meg is történt, most már egy fokkal több területre tehetjük be a lábunkat.

Például Steamy Stacks utcáin is lehet már futkosni.

Csak az összehasonlítás végett, a csökkenés előtt így festett a térkép:

FortTory információi szerint a következő csökkenés 10 nap múlva következik be, július 11-én változik majd ismét a térkép.

Végül pedig egy spoileres tartalom...

Egy hiba miatt VollMitBotox nevű leaker játéka felfedte a térkép feltehetően végső formáját, így nézhet majd ki a szezon végén:

Kíváncsian várjuk, hogy a vízszint csökkenése milyen újdonságokat hoz majd még magával, nagy esély van például arra, hogy Atlantis megjelenik a játékban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések