"Mi alkalmazkodtunk legjobban a vírushelyzethez, ezért is vagyunk a legjobbak!" - Exkluzív interjú tabseNnel

Exkluzív magyar nyelvű interjú a BIG irányítójával, amiben elárulja a sikerük titkát!

Mióta beütött a koronavírus helyzet, azóta szárnyal a BIG! Behúztak egy Premier és RMR versenyt is egymás után mégpedig úgy, hogy a döntőben mindkét esetben komoly hátrányból indultak. Exkluzív interjúnkban felkerestük Johannes "tabseN" Wodarzot, a BIG irányítóját, hogy megtudjuk tőle mi is pontosan a sikerük titka, hogy viselik a koronavírus helyzetet és hogy sikerült-e már Xantaresnek megtanulni németül. Az interjú létrejöttében hathatós segítséget kaptunk Lengyel "Draulon" Balázstól, aki maga is a BIG-nél dolgozik vezető pozícióban.

Ezidáig nem láthattunk német szervezet - többségében német játékosokkal - a CS:GO világ csúcsán. Egy évvel ezelőtt senki nem mondta volna meg, hogy a BIG elérhető a világranglista első helyét. 

Az elmúlt hónapok alatt sikerült egy nagyszerű felállást és csapat légkört kialakítani. Végre megmutatkozott a játékunkban is mindaz a munka, amit beleraktunk, amit persze nehezített ez a vírus helyzet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy mi tudtunk a legjobban adaptálódni hozzá és a legtöbbet kihozni az egészből.

HLTV ranglista, 2020 július 20.

Néhányan úgy vélik, hogy az online érának köszönheti a BIG a sikerességét. Végül is, tényleg nincs túl sok LAN tapasztalatotok ezzel a felállással.

Valóban mondják ezt néhányan, de az az igazság, hogy ami volt LAN 2020-ban és részt vettünk rajta, azt meg is nyertük. Végül is, majdnem az összes top csapatot megvertük Bo3-ban és Bo5-ben is. Ehhez arra van szükség, hogy egy széles és mély taktikai tudással rendelkező pályaismereted legyen. Újra és újra bebizonyítottuk, hogy mit tudunk, még komoly hátrányból sikerült Bo5 döntőket nyernünk.

Az akkor még alig egy hónapos felállással is megnyerte a BIG a DreamHack Open Lipcse versenyét. Forrás: Dreamhack.

Mindannyian jó formában vagytok, de valahogy syrsoN mégis kiemelkedik. Egészen elképesztően játszik!

Azt gondolom, hogy jelenleg nagyon jó a csapatösszeállítás. Erős aimerekkel rendelkezünk, jó a csapatmunkánk és taktikailag is felkészültek vagyunk. Ezek összessége megengedi syrsoNnak azt, hogy megmutassa azt a tudást, ami mindig is benne volt.

A BIG AWP játékosa, syrsoN a Dreamhack Open versenyén. Forrás: DreamHack.

Ahogy mondtad két Bo5 döntőt is nyertetek hátrányból. Nagyon erősek lehettek mentálisan, ha bírjátok ilyen szinten bírjátok a terhelést

Mindkét ellenfelünktől kikaptunk a felső ági döntőben. Ez lehetőséget adott számunkra, hogy realizáljuk a hibáinkat és kijavítsuk a döntőre. A felkészülés meghozta a gyümölcsét, mindkét esetben tudtunk, hogy miként győzhetjük le az ellenfeleinket.

A magyar származású író és kommentátor mindkét V4 Future Sports Festival alkalmával komoly szerepet vállalt az elemzőpultnál. 

Nem kell megijedni, a jelenet egy vicces koreográfia része volt, amibe minden fél beleegyezett és nem volt valódi vita felek között. De most térjünk is vissza az interjúra!

Mi a helyzet Xantares német nyelvtudásával?

Lenyűgöző, ahogy napról napra fejlődik, de azért még főleg angolul beszélünk. Amint magabiztosabban fog beszélni, átállunk a német nyelvre.

A német csapat török játékosa, Xantares. Forrás: HLTV.

Mik a terveitek a szünetben? Készültök már az ESL One Köln versenyére?

Jelenleg élvezzük a megérdemelt pihenést, de augusztusban kezdjük a felkészülést. Természetesen az ESL One Köln fontos verseny számunkra, még ha sajnos online is rendezik meg. Ettől függetlenül meg akarjuk nyerni, hiszen tudjuk, hogy a rajongóinknak is rendkívül fontos lenne ez a győzelem.

A következő oldalon az interjú angol nyelvű változata olvasható!

Ha nemcsak olvasni szeretsz a CSGO-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép forrás: hltv.org

BIG is top of the edge right now! The german organisation (with a Turkish player) won two premier events in a row, moreover the last one was an RMR competition! They absolutely deserved rank 1st on every tier list. We had an opportunity to conduct an interview with their in-game leader, Johannes "tabseN" Wodarz to find out the sercret of their success. Let's begin!

We never saw a german organization (with german players in majority) to get the 1st rank in CS:GO. In the last year, no one could tell BIG was going to make it. What happened in the last 6 months? What changed?

In the past months we have achieved a great setup and team atmosphere. All of our hard work has now translated into ingame success, and this was obviously made even more difficult with the virus situation. I think overall we did the best job in adapting to this situation and making the most of it!

HLTV ranking on July 20th, 2020. Source: HLTV.

Part of the community believe that the main reason of BIG’s success is the online battleground. You don’t have much experience at LANs with this lineup, but please tell us, what is the difference between your online and offline game?

People say that but the truth is we either won or finished in the finals of every single LAN event we played in 2020. In the end we beat nearly all the top teams in BO3 or BO5 games, which is really demanding of your map pool and tactical depth. We proved that we can do it again and again, even from the most disadvantageous situation like being 2-0 down in a BO5 grand final.  

BIG won Dreamhack Open Leipzig with a fresh line up. Source: Dreamhack

All of you are in a good shape but syrsoN is really amazing! He gets so much hate and love as well at least ZyWoo had last year. What do you think, why can he compete so effectively against the best AWPers? 

I think right now we have a very good team composition and ingame setup. We have strong aimers, a good game plan and our team work is on point. This also allows syrsoN to finally unleash his potential and show the world that he was always this good!

syroN during Dreamhack Open Leipzig. Source: Dreamhack

What about Xantares’s german? Does he have enough language knowledge to speak full german during the games?

He is improving day by day, and we are very impressed by his progress. Right now we still speak in English mainly, but as he gets more comfortable we will look to switch in the future!

Turkey player in a german team, he is Xantares. Source: HLTV.

You won two Best of 5 Finals from map disadvantage. How did you stay so strong mentally in these difficult situations? What’s the secret?

We lost to both our grand final opponents before in the upper bracket, and we basically knew what mistakes we made and how to fix them. This preparation paid off in the end because we now knew how to beat them. 


What are you planning during the break? Are you going to rest or prepare to ESL One Cologne?

Right now we are enjoying a much needed break as we worked very hard so far this year, and then we return to competition in August. ESL One Cologne is of course a very important tournament for us, even if it’s unfortunately online right now. We still want to win it because we know its also very important to many of our fans!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Cover image source: hltv.org

Kövess Minket!