A telefonos játékosok aligha nevetnek, sokan mások viszont jól szórakoznak a történéseken.
Túlzás nélkül mondható, hogy az Epic Games keményen beleállt az Apple-be, no meg a Google-be, de az Apple-be azért jobban. A héten elérhetővé tettek egy alternatív fizetési módot a mobiljátékosok számára, amely természetesen nem tetszett sem az Apple-nek, sem a Google-nek, hiszen az Epic ezzel kikerülte az ő rendszerüket. Az igazi ellenfél az Epic számára azonban az Apple, de azért a Google-t is beperelték.
Kétségtelen, hogy az iOS, valamint Android játékosoknak ez a szituáció most nem valami felhőtlen, ugyanis nem, vagy csak nehezen tudnak játszani a játékkal, ellenben a többi játékos előszeretettel mémeli a helyzetet, elsősorban az Epic és Apple közötti szituációt, nem a pórul járt játékostársaikat. Íme néhány példa:
"Az Apple összedől majd, amikor ez a srác besétál a tárgyalóterembe." - Forrás
"Ez az emotikon relevánsabb, mint valaha." - Forrás
"Kiszivárgott a szezonvégi event!" (A per) - Forrás
"Én, ahogy nézem az Epic és Apple közt zajló dolgokat!" - Forrás
"Apptain America: Civil Fort" - Forrás
"Nosztalgia csütörtök: Amikor a Fortnite még elérhető volt az App Store-ban."
Sokak szerint az egészre az tenné fel a pontot, hogyha az Epic kivenné az almákat a játékból, vagy, átalakítanák rothadtra és 5 életerőt elvennének.
A mémektől függetlenül viszont ez egy elég komoly téma, nagyon nagy fába vágta a fejszéjét az Epic, és minden esély megvan arra, hogy beletörnek majd, de ugyanakkor, ha elegendő játékos, fejlesztő csatlakozik a #FreeFortnite mozgalomhoz, még el is érhetik a céljukat.
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!