Az öt legjobb pisztolykörös játékosból négy már kiesett

Az öt legjobb pisztolykörös játékosból négy már kiesett

Hiába a páratlan pisztolyos skillek, a Complexity, a BIG és az Astralis sincs smár játékban.

A Heroic, a G2, a Vitality és a NiP jutott a kölni top 4-be, az ő részvételükkel jönnek ma az elődöntők. Már a tegnapi mérkőzések is izgalmasak voltak és ez garantálható a mai napra is! Szoros meccsekre lehet számítani, amit minimális különbségek dönthetnek majd el.

Például egy elbukott vagy egy megnyert pisztolykör. Persze a jelenlegi gazdasági rendszerben kisebb előnyt jelent egy megnyert pisztolykör, de azért koránt sem mindegy, hogy Bo3-as meccs alatt a te csapatod kezdi jobban a játékot, vagy nektek kell mindig felzárkózni a többiekre.

Mindig is voltak olyan játékosok, akik szinte kivétel nélkül parádéztak a pisztolykörökben. A 2020-as ESL One: Köln csoportköre alatt Magisk, obo, k1to, nexa és dupreeh voltak az igazai pisztolyhősök. Ez viszont nem mindenkinek hozta meg a várt sikert, hiszen az öt játékos közül már csak egy van játékban a végső győzelemért.
Az Astralis tegnap szenvedett vereséget a NiP-től, a BIG a verseny első kiesője volt, a Complexity csapatát pedig a Heroic állította meg. Nexa és a G2 még itt van, ő még megmutathatja hogyan is kell pisztolykört nyerni. Ma a Heroic ellen játszik a francia többségű csapat, előző összecsapásukon pedig hatból három kezdést nyertek meg a dánok ellen.

Nexa egyébként már nem az első statisztikai mutatóban van az élmezőnyben. A csoportkörben ő volt a legjobb HLTV értékeléssel rendelkező játékos és ha így folytatja, könnyen lehet, hogy nála landol majd a kölni MVP.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések