Hirdetés

Az MiBR-t és a Hard Legiont is kidobták az IEM New York mezőnyéből

Kevesebb, mint két hét és jön az IEM New York!

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Esportguru Podcast

Az esportguru Podcastok 17. része

Hirdetés

Persze még hátravan az ESL Pro League 12. szezonjának rájátszása, már érdemes észben tartani október 6-át. Ekkor kezdődik majd az IEM New York, amit szintén végig követhettek majd az Esport1 TV-n, ráadásul nem csak az európai, de az amerikai csapatok meccseit is!

Egy pici változást azonban eszközöltek a szervezők. Két csapattól megváltak, helyükre pedig két új érkezik. Az egyik kieső az MiBR, a csapat RMR pontjait nullázta a Valve dead coach bug használata miatt, így őket kizárták az RMR pontokért zajló NA divízióból. Helyüket a Chaos játékosai veszik át, akik bár jelenleg nincsenek továbbjutó helyen, egy jó szerepléssel még elegendő pontot szerezhetnek, ahhoz, hogy részt vegyenek majd a következő Majorön. Az persze már csak a jéghegy csúcsa, hogy az MiBR játékosok egyébként is szétszéledtek és jelenleg csak két embere van a csapatnak.

A másik eltiltott csapat a Hard Legion, akiknek RMR pontjai szintén elvette a Valve, szintén a coach bug miatt. Nekik sincs már sok értelme részt venni a CIS divízióban, így a szervezők őket is helyettesítik. A csapat helyére végül a HellRaisers ért oda. Nekik tegnap kellett játszaniuk az Invictus Gaming ellen, mivel könnyedén nyertek 2-0-ra, ők jutnak majd szerephez az IEM New York online versenyén.

Ne feledjétek, hogy október 4-én EPL döntő, október 5. szünet, 6-án pedig már kezdődik az IEM New York. Gyakorlatilag egész napos adások lesznek, kora délután kezdenek az EU csapatok, éjszaka pedig jönnek az NA alakulatok.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
6 db hozzászólás
  • Greenishgg 1 hónapja
    0 1 Válasz
  • Leveshun 1 hónapja
    ????
    0 1 Válasz
  • AND412 1 hónapja
    wow
    0 0 Válasz
  • BAZS1 1 hónapja
    Át kéne gondolni ezt a bannolást,hogy valamennyire igazságos legyen.
    0 0 Válasz
  • Ghostrider 1 hónapja
    gg
    0 0 Válasz
  • EriiK 1 hónapja
    xd
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés