Nem adja fel az MiBR, már alakulóban lehet az új csapat!

Nem tűnik el az Made in Brazil és nem is lesz belőlük Made in Australia, úgy tűnik nem pályáznak a 100 Thieves játékosaira.

Már több, mint egy hónapja, hogy szétesett az MiBR CS:GO csapata. Egyébként sem volt túl jó éve a csapatnak idén. A coach bug botránykor lebukott az edzőjük dead, a szurkolóik egy nagy része pedig elpártolt tőlük, miután többször is tiszteletlenül viselkedtek egyes csapatokkal és csalónak kiáltották ki játékosait.

Az egész oda vezetett, hogy TACO és fer felálltak és távoztak a csapattól, rá egy napra pedig a legendás brazil irányító FalleN elhagyta az MiBR kötelékét. Azóta sem tudni mi lesz velük, folytatják-e egyáltalán karrierjüket, ahogy az MiBR sorsa is lóg a levegőben. Pletykák azért már érkeztek a csapat jövőjéről, de egyelőre érdemes ezeket fenntartásokkal kezelni.

Mindenesetre, egyes brazil források már tudni vélik, hogy kNgV- és trk maradnak, melléjük pedig három új játékos érkezik. Egyikük az a LUCAS1, aki 2019 őszén már volt az MiBR játékosa, de akkor nem találták meg a közös hangot. Azóta az Imperial játékosa és egészen jól is teljesít, simán lehet, hogy most egy merőben más MiBR-ba jobban be tud majd illeszkedni.
A források szerint LUCAS1 mellett vsm és Leo_drunky a két másik kiszemelt. Kettejük közül az eddigi évek alatt inkább vsm-ről hallhattunk többet. Ő jelenleg a DETONA csapatát erősíti és a saját kategóriájukon belül ugyan, de vsm viszi is a hátán a csapatot. Leo_drunky 2017 óta játszik a Sharks színeiben és bár igazán nagy eredményt nem értek még el, kétségtelenül a brazil CS:GO egyik feltörekvő játékosa.

Ha igaznak bizonyulnak a pletykák, akkor a következő lehet az MiBR új felállása:

  • Vito "kNgV-" Giuseppe
  • Alencar "trk" Rossato
  • Leonardo "Leo_drunky" de Oliveira Carlos
  • Vinicius "vsm" Moreira
  • Lucas "LUCAS1" Teles

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!