Új ötödik, új edző, mégis remekül működik a Budapest Five

Új ötödik, új edző, mégis remekül működik a Budapest Five

Bejutott az ESEA 36 Advanced rájátszásába a Budapest Five!

Eseménydús éve van a Budapest Five csapatának, akik még csak nem is ezzel a névvel kezdtek 2020-ban. A K&H MNEB második szezonját még a Salamander színeiben kezdték torzsiék, de már a Budapest Five zászlaja alatt nyerték azt meg. Ami pedig utána jött, azt már lassan nehéz számon tartani.

A WiLD MultiGaming elleni győzelmük után leigazolták Fodor "fleav" Leventét, aki akkor egy több hónapos külföldi csapatozás után tért haza. Ezzel egy időben Bea "flashie" Viktor újra az edzői feladatokat vállalta magára. A nyáron több nemzetközi kupán is megmérettette magát a csapat, legtöbbször felemás eredményekkel. Először Salamanderként, majd már a BP5 színeiben játszottak a Home Sweet Home kupákon, ahol a kezdeti biztató sikerek után elmaradtak az eredmények.

Jött is a változás, flashie és Boda "bodito" Patrik is elköszönt a csapattól. Előbbi úgy tűnik, hogy végleg, edzői feladatait egyelőre Málovics "gabesson" Gábor vette át. Boditot viszont látjuk még, de sajnos nem tudjuk mikor. Ahogy oly sok nemzetközi játékost, úgy őt is elérte a kiégés szele, ezért inkább egy kis pihenőre vonult, hogy aztán újult erővel térhessen majd vissza.

Helyét egy már jól ismert arc, Domoszlay "kolor" Ádám vette át, akit a nyáron az Esport1 kommentátoraként is hallhattatok. Elsőre úgy tűnt akkor, hogy a sok változást megsínyli majd a csapat, de most ismét bebizonyosodott, hogy remekül működik a jelenlegi felállás. A srácok nagyot mentek a FLASHPOINT második szezonjának selejtezőjében is, most pedig belőtték magukat az ESEA MDL 35 Advanced ligájának rájátszásába!

62 csapat indult neki a ligának még szeptember elején, a rájátszáshoz pedig a legjobb 16 között kellett végeznie az alakulatoknak. Büszkén mondhatjuk, hogy ezt az akadályt jócskán megugrotta a BP5, 12 győzelem és 4 vereség után az 5. helyen zárták a csoportkört, olyan csapatokat előzve meg, mint a Tricked, a Winstrike vagy az LDLC.

A neheze viszont még csak most jön! A minimum célkitűzés, hogy ezt az 5. helyet megismételjék a rájátszásban is, hiszen az már pénznyereménnyel jár, de az igazi végcél a top 4 kell legyen. A rájátszás 2-4. helyezett csapata a Premier Relegationbe, míg az első helyzet azonnal a Premier ligába jut. Ott már olyan csapatok ellen bizonyíthat az ember, mint az ESL One: Kölnt 5-8. helyen záró Sprout vagy az IEM New York CIS divíziójában döntőt játszó Nemiga.

Az ESEA szezon előtt a hazai közösség legnagyobb félelme a torzsi-kolor páros volt, hiszen mindketten az AWP-t részesítik előnyben. Mindenki azon gondolkozott, hogy vajon melyikük lesz vajon belekényszerítve az M4/AK használatba? A válasz az, hogy szerencsére egyikük sem. Persze torzsi többet forgatja az AWP-t, de ha alkalom adódik rá, akkor kolor kezében is megvillan a fegyver és mind a ketten jól játszanak az AR-ekkel is. A dupla AWP-s védelmeket pedig már jól ismerjük, pontosan tudjuk, hogy mennyire fontosak lehetnek egy-egy meccsen.

Érdemes külön kiemelni fleavet, aki irányítóként pakol elképesztő frageket ellenfeleire, pedig ez ebben a szerepkörben koránt sem a legkönnyebb. Mindenképpen jót tett a csapatnak az is, hogy a nyári időszakhoz képest növelni tudták a map pooljukat. Valószínűleg még most sem játszanak mindent úgy, ahogy szeretnének, de már felveszik a kesztyűt, Infernon, Nuke-on, Mirage-on és Trainen is.

A rájátszás nyitó meccseit még nem tették közzé, de egy valamiben biztosak lehetünk. Ha ugyanazt a játékot tudja majd játszani a Budapest Five, amit az ESEA 35. szezonjában eddig is, akkor nem lesz gond. Erős csapatok vannak a rájátszásban, ez kétségtelen, de közéjük tartozik a BP5 is. Hónapok óta küzd már a fejlődését a csapat és most úgy tűnik, hogy a kemény munka kifizetődik. Szurkoljuk ki együtt a csapatnak a győzelmeket és a Premier ligába való bejutást!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!