Haldoklik a CS:GO? - A közösség most alaposan rácáfolt erre!

Haldoklik a CS:GO? - A közösség most alaposan rácáfolt erre!

1 millió játékos egyszerre! Erre utoljára márciusban volt példa.

Pár napja mondta azt Shroud a saját Twitch csatornáján, hogy szerinte a CS:GO lefelé ívelő pályára került, haldoklik a játék, helyét pedig a VALORANT veheti majd át. Később aztán pontosította kijelentését és azt mondta, hogy a CS:GO továbbra is töretlen népszerűségnek örvend, de az amerikai e-sport része romokban hever.

Ebben már van igazság. Ha a CS:GO-ról volt szó, akkor mindig is le volt maradva Amerika, már ami a profi csapatokat illeti. A hétköznapi játékosok számában nincs gond, még mindig millióan játszanak a CS:GO-val világszerte, ezt mutatják a legfrissebb statisztikák is.
A hétvégén például a szokásosnál is többen volt kíváncsiak a CS:GO-ra. Az egyszerre játékban lévő játékosok száma meghaladta az 1 milliót, ami már önmagában is egy szép szám. Kevés játék képes erre, főleg akkor, ha az adott játék már 8 éves.

Arról pedig ne feledkezzünk meg, hogy egyre több irányból hallani egy nagy frissítés, egy esetleges új operation érkezését. Erről NadeKing is tweetelt a napokban, neki is sokszor vannak belsős információi. Ha pedig tényleg jön egy új operation, akkor ez a szám könnyen megszaladhat még. Ki tudja, lehet, hogy a duplája is meglehet egyszer?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!