Az utolsó pillanatig kiélezett volt a küzdelem a Hungarian Open rájátszásában

Az utolsó pillanatig kiélezett volt a küzdelem a Hungarian Open rájátszásában

Az utolsó továbbjutó helyről döntő Best of 7 szett egészen a 7. meccsig ment.

2020. november 21-én került megrendezésre a Hungarian Open A és B csoportjának 2., 3., és 4. helyein záró csapatainak a bajnokság rájátszása. Múlt héten csoportelsősége révén a Team Plague és az MTK Budapest automatikusan kvalifikálta magát a Négyes Döntőre, a rájátszásról további két csapat jutott tovább.

A rájátszás közvetítésének teljes felvétele megtekinthető az alábbi linken.

A csoportkörös helyezéseket figyelembe véve a harmadik és negyedik helyezett csapatok a vigaszágas-kieséses rendszer alsó ágán kezdtek, azaz gyakorlatilag számukra egy egyenes kieséses rendszerrel ért fel a rájátszás kezdete, viszont a csoportkörrel ellentétben már Best of 7 szetteken. Az első mérkőzésen ennek megfelelően lépett is pályára egymás ellen az iPon Team Horizon Reapers és az Illés Akadémia Spirit. Az első gólt követően azonban felbátorodott az iTHR játéka, mindez pedig az első győzelmüket követően is kitartott a második találkozóra is. A harmadikon már jobb formában autózhatott a Spirit, ám itt is az iTHR örülhetett a végén, így már 3-0-ra vezettek. A negyedik mérkőzésen ellenben jobban jött ki a lépés a Spiritnek, és szépíteni tudtak a szettben, az ötödikben pedig addigi lendületüket kihasználva újabb mérkőzést tudtak megnyerni, így már csak 3-2 volt az iTHR előnye. A hatodik meccset azonban két korai góllal nyitotta a szettben vezető csapat, amely ilyen-olyan váltakozássokkal – a Spirit szépítőgóljaira mindig érkezett válasz újabb találat(ok) képében – a végéig is megmaradt, így az iTHR 4-2 arányban jutott tovább, a Spirit pedig kiesett.

Az alsó ág másik ágán a Pécs csapott össze a Lost Crusaders csapatával. Mindkét csapat a védekezésre nagy hangsúlyt fektetve próbált játszani, ezt jelzi az is, hogy kevés gól született, és az első két meccs is hosszabbításban dőlt el. Mindkettőt azonban a Pécs nyerte, 2-0 arányú előnye tudatában megjött a baranya megyei alakulat önbizalma, a Lost Crusaderst pedig mindez megviselhette, mert a harmadik mérkőzés 4-1-es pécsi győzelmet hozott. Az utolsó mérkőzésen Heavylton bravúros csúsztatása korai előnyt adott a Pécsnek, melyre további 3 gólt tudtak még lőni, így 4-0-val ejtették ki ellenfelüket.

Az alsó ági elődöntőben így az iTHR és a Pécs csapott össze. Két jó teljesítményt felmutató gárda nézett farkasszemet, ám az iTHR sokkal bátrabban kezdte a találkozót, szemernyi területet se akartak hagyni a Pécsnek, az első meccs is 7-2-vel ért véget. A Pécs a második mérkőzésre jobb támadójátékot tudott már nyújtani, a védelmük ellenben könnyen zavarba hozható volt, így ismét az iTHR örülhetett. A harmadik mérkőzésen jobban zárt a védelmük, bár kétszer így is kapituláltak, amelyre támadásban nem tudtak válaszolni, így már 3-0-s hátrányban voltak. A negyedik mérkőzésen aztán mindent egy lapra tett fel a hátrányban lévő csapat, és bár vezetett is a mérkőzés hajrájához érkezve, az idő lejártához közel megfordította az állást az ellenfél. Ez az eredmény pedig már nem változott, az iTHR 4-0 arányban jutott be a döntőbe – egy mérkőzésre voltak a Négyes Döntőtől.

Ezután viszont a felső ági döntő következett, ahol a csoportokban 2. helyein záró LvL Up Esport és a Necrotic Esport csapott össze a közvetlen továbbjutásért. Az iTHR addigi formáját látva a vesztes csapat még egy ugyanolyan nehézségű szettnek nézhetett elébe, ez, illetve a mérkőzés tétje is meglátszódott a csapatok játékán. Az első három mérkőzés a legvégéig kiegyenlített volt, ezt mutatja is, hogy az elsőn csak egyetlen találat született a LvL Up Esport által, míg mind a második, mind pedig a harmadik meccs is csak ráadásban dőlt el – ezeket viszont a Necrotic nyerte. A negyediken aztán összekapta magát a B csoport ezüstérmese, egy 5-0 arányú győzelemmel jelezték, hogy márpedig itt ők szeretnének továbbjutni. Az ötödik mérkőzésen aztán a Necrotic ellentmondást nem tűrően játszott, így végül ők nyerték a felső ági döntőt 4-1-re, így megváltották férőhelyüket a Négyes Döntőre.

Így aztán a LvL Up Esport lett az iPon Team Horizon Reapers ellenfele az alsó ági döntőben. Az addig látott formájukat meg tudta őrizni az iTHR, az első két meccset is ők nyerték meg, az elsőt nagyobb, a másodikat pedig szűkebb gólkülönbséggel. A LvL Up azonban lélektanilag és eredményt tekintve is vissza tudott jönni a szettbe, ugyanis kiegyenlítették a Bo7 állását. Az elvesztett két mérkőzés hatására össze tudta szedni magát az iTHR, és az ötödik mérkőzést ismét ők nyerték, így 3-2-re vezettek. A hatodik találkozó aztán minden eddiginél defenzívebb játékot hozott, az addigi gólgazdag mérkőzések után furán hatott, hogy most „csak” egy találatot láthattunk – azt viszont a LvL Up lőtte, így végül a hetedik, utolsó meccs döntött. Az idegek csatáját végül a LvL Up Esport nyerte, 2-0 arányban, így 4-3 arányban nyerték meg az alsó ági döntőt, így velük vált teljessé a Négyes Döntő mezőnye.

A rájátszás eredményei tehát (a párosításra kattintva annak felvétele is megtekinthető):

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!