"Célunk, hogy visszaszerezzük azt, amit az első szezon során megnyertünk" - WiLD Bone DaDDy

Magyarország és az e-sport kapcsolatában kihagyhatatlan a WiLD MultiGaming, a szervezet a K&H MN3B-ről sem szeretne lemaradni.

Komoly célok lebeghetnek a WiLD MultiGaming szervezete előtt a K&H Magyar Nemzeti Bajnokság 2021-es évadában. Rainbow Six Siege-ben biztosan ott lesznek a mezőnyben, League of Legendsben lehetséges, hogy a selejtezőn találkozhattok velük. A hatalmas múltra visszatekintő org vezetője, Pálfy "Bone DaDDy" Tamás nyilatkozott.

A K&H MNEB második évadában nem, de a Megyék Csatájában szerepelt a WiLD League of Legends csapata Budapesti Griffek név alatt. A K&H MN3B-en indul a WiLD a LoL versenyjátékban?

"Sajnos a második szezon kvalifikációja során az akkori csapatunk rendkívül szerencsétlen események áldozata lett, ami végül a csapat jövőjébe is került. Kíváncsi lettem volna a teljesítményükre, a szezon folyamán de ez van. Az e-sport egyfajta technikai sport is egyben, és ha áramszünet vagy netkimaradás van, így jártál. Tegyük hozzá, hogy az adminok nagyon segítőkészek voltak az ügy folyamán. A Budapesti Griffek féle WiLD pedig inkább tényleg a Megyék Csatájára összeállt mix volt, amivel igen szép eredményt tudtunk elérni a végén a dobogó második fokával. Bár egyre kevesebb hitem van a magyar League of Legends közösségében, ettől függetlenül lehetséges, hogy a kvalifikációk során a WiLD név felbukkanhat egy felállással."

Rainbow Six Siege-ben hosszú évek óta abszolút a legjobb magyar csapatok között tartják számon a WiLD MultiGaminget. Megvan már az az ötös, amellyel a bajnoki címet ostromolhatjátok 2021-ben?

"A csapat tavaly szeptember/október óta gyakorol folyamatosan kisebb-nagyobb megszakításokkal. Fontos volt, hogy tartsunk szüneteket, mert nem akarjuk, hogy teljesen kiégjen a csapat mire oda jutunk, hogy indul a következő magyar bajnokság szezon. Amikor lehetett természetesen megmutattuk magunkat tétmérkőzéseken, legyen az a legutóbbi Warmup Kupa győzelem, vagy pedig a kvalifikációs tornák sora az érkező Cseh-Szlovák-Magyar Paddock League Season 2-be. Szóval, az ötös meg van, amin változtatni nem tervezünk még jó darabig, és célunk, hogy visszaszerezzük azt, amit az első szezon során megnyertünk majd a második szezonban pedig elvesztettünk."

A LoL és R6S mellett melyik másik bejelentett játékban (VALORANT, iRacing, GTS) próbálnak szerencsét a Vadak a K&H MN3B-en?

"Az az igazság, hogy a jelenlegi világban tomboló események miatt, nehezebb támogatókat találni mint valaha, pedig korábban sem volt könnyű feladat. Azért nem szívesen vennék fel csapatokat a WiLD-ba, hogy ne tudjak nekik semmit sem nyújtani a háttérből. Tudom, hogy sokaknak az is sokat jelenthet, hogy a WiLD-ot mint márkát képviseljék, de nem akarom, hogy csak ennyiből álljon a kapcsolatunk a csapatokkal. Fontos számomra, hogy valami plusz mindig legyen amit a brand-en kívül biztosítani tudunk. Itt nem csak anyagi dolgokra gondolok természetesen, de az is fontos. Minden megkeresésen elgondolkodunk, hisz nyitottak vagyunk amennyire ez csak lehetséges."

A játékosaiddal együtt várod már, hogy megnyíljanak az arénák és élőben mutathassátok meg közönség előtt, hogy a WiLD a legjobb, vagy tökéletesen megvagytok az online színtérrel, ami az elsődleges platformja az e-sportolásnak jelenleg?

"Mondanom sem kell, hogy mennyire várjuk, hogy újra LAN-on játszhassanak a csapataink. Azt az érzést és légkört semmilyen online verseny sem tudja pótolni. Van olyan nap, hogy előkapok egy MNEB S1 döntő VOD-ot, vagy egy V4-es videót és kicsit újra élem az akkori pillanatokat. Ilyen, ha függő az ember… pótolni kell az adagot valahogy! A viccet félre téve, remélem, hogy az MN3B végén lehetőség lesz valami színpadi eseményre, de természetesen csak akkor, ha tényleg biztonságos. Az egészség megőrzésénél nincs fontosabb dolog jelenleg."

King of the Hill helyett Final Four lesz LoL-ban és R6S-ben. Mi a véleményed az átalakított rájátszási formátumról?

"Őszintén? A single elimination kíméletlen tud lenni. Elég kifogni egy rossz napot, és egy potenciális első helyezett csapatot, a 3. helyre taszíthat le. Azonban nem sok különbséget látok a kettő formátum között. Ugyanúgy, egy single elimination ágrajz mindkettő, annyi különbséggel, hogy az 5. és 6. helyezett csapatoknak meg kell elégedniük az alapszakasz alatt elért pozíciójukkal, és nincs esélyük javítani azon. Ezen kívül sokban nem fogja érinteni a végső eredményt főleg úgy, hogy lesz a 3. helyért is meccs."

Ha további részleteket szeretnétek megtudni a K&H MN3B-ről, akkor irány a bajnokság hivatalos Facebook oldala, nevezni itt tudtok a LoL és R6S versenyre!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!