Megvan a FaZe régi-új irányítója!

Megvan a FaZe régi-új irányítója!

Nem kellett kivárnunk a márciust.

Ez eredeti tervek szerint márciusig kellett volna arra várnunk, hogy a FaZe végre leigazoljon egy dedikáltan a csapat irányításával foglalkozó játékost, történetesen karrigant. Tegnap viszont olof bejelentette, hogy elhagyja a FaZe kötelékét, ami több mint gyanús volt.

Ha olof elmegy, a FaZe-nek pedig három nap múlva mérkőzése lesz az IEM Katowice keretein belül, akkor karrigannel tényleg kivárnak márciusig vagy inkább leigazolják még a katowicei verseny előtt? Szerencsére utóbbi mellett döntött a csapat, a legendás dán irányító visszatért!

Ezzel másfél évnyi szenvedés után végre új irányítója van a csapatnak, ráadásul a tavasszal lejár majd RobbaN banja is, amit a coach bug használata miatt kapott, így ő is visszatér majd a csapathoz. Olof ugyan elment, de így a rain-karrigan-RobbaN trió 2018 után újra együtt dolgozhat majd azon, hogy minél több kupát gyűjtsenek a FaZe színeiben.

Hiszen a dán IGL sem most először ölt magára FaZe mezt. 2016 és 2018 között már igazgatta a csapat akkori játékosait, közösen pedig felértek a HLTV ranglista csúcsára, hét tier 1-es versenyen arattak győzelmet és ugyan ki ne emlékezne a Cloud9 elleni Major döntőre! Az "új" FaZe bemutatkozása pár nap múlva, február 18-án lesz esedékes az IEM Katowice során, amit persze élőben követhettek majd az esport1tv-n.

A FaZe teljes, aktív felállása:

  • Håvard "rain" Nygaard
  • Marcelo "coldzera" David
  • Helvijs "broky" Saukants
  • Russel "Twistzz" Van Dulken
  • Finn "karrigan" Andersen

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!