B3RC1 és AdamB: Idén a sorrendet megtippelni egy közel lehetetlen vállalkozás lenne

Ha eddig is kiszámíthatatlan volt a magyar Rainbow Six: Siege bajnokság, akkor idén minden eddiginél érdekesebb és szorosabb lesz a küzdelem.

B3RC1 és AdamB neve gyakorlatilag egybeforrt a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Rainbow Six: Siege versenyével, hiszen az elmúlt két évben leginkább az ő hangjukkal lehetett végigélvezni a parádésabbnál parádésabb mérkőzéseket. Azonban eltelt egy újabb esztendő és nagy öröm arról írni, hogy a bajnokság harmadik szezonja indul hamarosan útjára. Megkérdeztük a két szakembert miben változott a játék a legutolsó szezon óta, milyen erősnek tartják a mezőnyt, kiemelkedhetnek-e új tehetségek idén is, illetve mi az amire a legszívesebben emlékeznek vissza a 2020-as kiírásból.

Miben változott a második szezon óta a játék?

B3RC1: "A második szezon óta eltelt szűk év alatt először nagyon lelassult a játék, majd egy-két frissítés kapcsán minimálisan visszagyorsult, de az igazi áttörést majd talán a következő 2 szezonban láthatjuk, és a Siege reméljük újra egy pörgős és izgalmas, akció dús, nagyon kevés holtidővel rendelkező e-sport lesz."

AdamB: "Az előző szezonban érkezett el végső szakaszába az úgynevezett “20 seces meta”, amely arra utal, hogy az akció nagy részét a körök utolsó 20 másodpercében láthattuk, ami nem tett jót a játék nézhetőségének, ez meg is látszott a nemzetközi nézőszámokon (szerencsére nálunk azért így is emelkedett az előző szezonhoz képest). Ez ellen már megérkeztek az első komoly változtatások (például az anti-gránát operátorok nerfje), amely pörgősebbé teszik a játékmenetet, ez az év utolsó nemzetközi meccsein már megmutatkozott, de ahogy Berci is mondta, a közeljövőben még tovább fejlődhet a játék ilyen téren."

Bejön a Crimson Heist update és az új operátor?

B3RC1: "Engem nem is igazán a Crimson Heist fogott meg, hanem összességében az a sok dolog, amit a 6. évre terveznek. Az R6 esport jelenleg nem olyan helyet foglal el a világ e-sporttérképén, amit megérdemel, de bízom benne, hogy ez egy év alatt megváltozik, amiből egy csipetnyi remélhetőleg az MN3B-en is érződni fog. A replay/demo system lesz a legfontosabb szerintem, ami elméletileg már a teljes szezon alatt elérhető lesz. Ennek segítségével a játékosok, edzők, elemzők és kommentátorok mellett a nézők is le tudják majd tölteni a meccsek demóját és annyiszor és olyan szögből nézik vissza az eseményeket, ahogyan csak szeretnék vagy éppen az is elképzelhető, hogy streamben nem láttuk valakinek a nagy akcióját, ettől függetlenül a heti összefoglalóba bekerülhet."

AdamB: "Kompetitív szinten szerintem is a replay system lesz a legfontosabb változtatás, de hogy mást is említsek a támadók számára az operátorváltás prep phase-ben szerintem egy nagyon érdekes újítás, a halál utáni gadget használatról viszont azóta sem döntöttem el, hogy jót fog-e tenni a játéknak. Compra érkezik majd Aruni, amely egy kicsit visszaerősíti a gadget-heavy metát, de összességében pozitívan tekintek a változásokra."

Látható, hogy szépen átalakultak a csapatok, ti hogyan látjátok az erőviszonyokat?

B3RC1: "Jelenleg úgy érzem a legsűrűbb mezőnye ennek a szezonnak lesz. Eddig mindig volt 1-2 csapat aki nagyon kilógott lefelé, és olyanok is voltak, akik felfelé. Idén lefelé szerintem senki nem fog kilógni, igaz nem ismert a komplett csapatlista. Felfelé kilógásról sem tudunk olyat mértékben beszélni, mint korábban, mert sajnos vagy nem is annyira sajnos az előző évek legmeghatározóbb játékosai közül legtöbben már külföldön játszanak. Ez az első két szezont dicséri, hogy bizony ki lehet kerülni a nemzeti bajnokságból komoly külföldi csapatokba. Lényeg, hogy a megváltozott élmezőny miatt én arra tippelnék, hogy nem lesz annyira szétszakadva a liga."

AdamB: "Összességében sajnos csapatok (és orgok) terén nem látom erősebbnek az idei szezont a tavalyinál, viszont abban egyetértek, hogy a mezőny szorosabb lesz. Kíváncsian várom, hogy kik lesznek a bejutók, a spottal rendelkező csapatok mellett, 2 egészen biztos tippem van, és emellé 3-4 csapatot tartok még esélyesnek, ahogy a mezőnyt figyeltem, de itt is az az érzésem van, hogy tavaly durvább mezőny alakult ki a selejtezőkben. Ami viszont mindenféleképpen egy pozitívum, az a kiszámíthatatlanság, tavaly megtippeltük 1-8-ig a helyezéseket, és összesen 1 tévedésünk volt, amiből egy kicsit kiszámíthatóbb bajnokságra lehet következtetni (azért a meccseken történtek meglepetések, de pont olyan mértékben, hogy a végső sorrend ne változzon), idén ezt a sorrendet megtippelni egy közel lehetetlen vállalkozás lenne."

Mit gondoltok kik lehetnek a végső esélyesei a harmadik szezonnak?

B3RC1: "Ugyan a teljes mezőny és az összes játékos még nem ismert, de nagy csodának kéne történnie a kvalin vagy akár a főtáblán, hogy ne a WiLD-ot tartsam a legesélyesebbnek. Egyetlen érv ami ellenük szól, az saját maguk. Nem ápolok velük szoros kapcsolatot, de különböző felületeken keresztül számomra az jött át, hogy ők nagyon elbízzák magukat és szinte már elkönyvelték a bajnoki címüket. Ilyenkor szokott jönni a pofon, ki tudja mi fog történni?"

AdamB: "A tavalyi Salamanderhez hasonló dominanciát senki nem képvisel az idei mezőnyben, nevek, és az elmúlt hónapok teljesítménye (Warmup Cup, Stay&Play) alapján én is a WiLD-ot gondolom a legesélyesebb csapatnak, viszont erősen kell majd koncentrálniuk, például az IAS vagy az N6 kemény kihívónak bizonyulhat."

Most, hogy két szezonon túlvagyunk, és láttunk már feltörekvő tehetségeket, szerintetek ez idén is jellemző lesz, hogy egyre több játékosra figyelhet fel a közönség?

B3RC1: "Előző években valóban megismertünk pár új arcot, akik még sokra vihetik, ha a tehetséghez kemény munka is párosul, ebben a szezonban viszont engem sokkal inkább a szervezetek jelenléte és viselkedése, kommunikációja, megjelenése stb. stb. fog érdekelni. Mivel az MN3B már branding alapú és az indulási jog is az orgoké, szeretném, ha ez az orgok hozzáállását és profizmusát fokozná. Az előző két szezon egy-két komoly új játékost nevelt ki, itt az ideje, hogy egy-két komoly org is kinevelődjön a régi öregek mellé."

AdamB: "Biztos vagyok benne, hogy igen, megmaradt a 16-os korhatár, ami ebből a szempontból mindenféleképpen egy pozitívum. “Megidősödött” a mezőnyhöz egy évjárat, akik idén MN3B-en is bizonyíthatnak, és mivel az R6-é itthon az egyik legfiatalabb kompetitív közösség, rengeteg játékos előtt nyílnak meg a kapuk. Jó pár olyan csapat van, amelynek magja korábban nem játszott MNEB-en, például a WnP, Genesis vagy az N6, így rájuk is különösen megéri odafigyelni ilyen szempontból."

Ha lenne egy pillanat, amit a második szezonból kiemelnétek, melyik lenne az?

B3RC1: "Az elődöntőt emelném ki, amikor a regnáló bajnokot nem hogy letaszították a trónról, de elindították a feloszlás felé vezető úton. Azóta pont az akkori PLG magja alkotja a WiLD-ot, és talán mondhatjuk, hogy ezzel 3 szezon alatt már a harmadik WiLD lineupot látjuk, igaz vannak-voltak átfedések."

AdamB: "Nem tudok csak egy pillanatot kiemelni, nagyon jó élmény volt számomra az egész szezon, visszagondolva hiányzik a stúdió, ahonnan még az első 2 fordulót volt szerencsénk közvetíteni, remélhetőleg minél hamarabb lesz lehetőségünk visszatérni majd ilyen körülmények közé. Egyébként ezen kívül kiemelném szinte a teljes rájátszást, sorozatban 3 látványos és izgalmas 2:1-el. Ritkán látunk R6-ban King of the Hill systemet, de szerintem tavaly nagyon jól működött."

A K&H MN3B első nyílt osztályozó kupáját R6S-ben március 13-án 12:00-tól, a másodikat március 20-án 12:00-tól rendezik meg, a legendás kommentátor párossal a mikrofonok mögött az zárt kvalifikációs szakasztól találkozhattok.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!