Az első játéknapot követően 2 hibátlan csapat vezeti a tabellát

Az első játéknapot követően 2 hibátlan csapat vezeti a tabellát

Elstartolt a K&H MNEB HPCL FIFA 21 bajnokság 4. szezonja és már az első játéknapon nem bírt egymással néhány top csapat.

Új formátummal, de változatlan formában indult útjára a K&H MNEB HPCL 4. (összesen már a 10.) szezonja, és már az első két fordulóban is tartottak néhány nagy rangadót, amelyeken nem igazán született döntés.

Mivel a visszavágókat nem ugyanazon a napon játsszák le a felek, ezért két teljesen más párharc vár mostantól a csapatokra, ezért az eredményeket is fordulóra lebontva tesszük közzé.

Első forduló

A ZTE új szerzeménye, Rózsa Gergő góllal mutatkozott be, ráadásul az egyik legnagyobb arányú győzelemből úgy vette ki a részét, hogy ő nyitotta a sort a 22. percben, majd a lefújás előtt egy perccel újra betalált. A Puskás és a Honvéd nem bírt egymással, miközben a TrollFociban Humenszky duplázott egyet, és többek között ennek is köszönhetően magabiztosan kezdték a szezont. A címvédő MTK a Veszprém ellen a 72. percben egy szöglet révén az egyik védőjük, Fehér fejesével tudott három pontot szerezni, miközben a Genesis Gaming bár végig uralta a játékost a Vasas ellen, csak a 92. percben lőtte be Stelcz jóvoltából a győztes találatot. Az újonc Grosics Alapítvány pedig rendesen megdolgoztatta a DVSC-t, a párharc valódi izgalmai csak a hajrában fokozódtak, amikor is először a 80. percben Apró egy felé továbbított labdát a tizenegyes pont közeléből kapásból a hálóba bombázott, majd néhány pillanattal rá Schneider révén egyenlített a Grosics Alapítvány. A diadalt a 92. perc hozta el a pirosaknak, a középre passzolt labdát Igriczi ügyesen átugrotta, ezáltal jutott el Mónushoz, aki szokásához híven ismét főszerepet vállalt egy meccsen, és gólra váltotta az ígéretes átadást a lefújás előtt.

Második forduló

A Honvéd itt már magára talált és a gollővő cipőjüket is sikerült előkeríteniük, így megszerezték idénybeli első sikerüket is. A TrollFoci-Hálószaggató tovább folytatta remek kezdését, hiszen ha nehezen is, de legyőzték a feljutott LvL Up Esport együttesét, Varga Bende 32. percben szerzett bombagóljával. Az MTK és a Puskás nagyot meccselt egymással, és ugyan a kék-fehérek viszonylag gyorsan, egy látványos kombinációs játék végén Hajdú találatával vezetést szereztek, a Puskás nem adta fel, és a szünetet követően végül át is törték ellenfelük védelmét. Nagy egy ügyes labdaátvétellel becsapta védőjét, majd a hosszúba lőtte a labdát és, mint kiderült a végeredményt is kialakította. A Genesis szintén élt a lehetőséggel, és az első meccsük után a másodikat is megnyerték, ráadásul Stelcz nagy formában kezdte a szezont, hiszen ismét betalált, kétszer is. A 4. percben egy hatalmas átadás után a jobbról középre tett labdára érkezett a leggyorsabban, majd a 69. percben az ötös bal sarkáról lőtt kegyetlenül a hálóba. A Grosics Alapítvány és a Vasas egy akciódús mérkőzést hozott össze, a két együttes összesen kilencszer próbálkozott kapuralövéssel, viszont előbbinek kétszer is összejött a gól. Mindez pluszban viszonylag hamar meg is történt, így nem kellett izgulniuk nagyon a három pont sorsa miatt. A 9. és a 25. percben is mattolták a Vasas védelmét, így a 2:0-ás siker fontos 3 pontot jelent számukra az első kör után.

A bajnokság állása kapcsán látogassátok meg a HPCL hivatalos weboldalát. A második játéknapot március 28-án rendezik este 8 órától.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!