Egyetlen hibátlan együttes maradt már csak a bajnokságban

Egyetlen hibátlan együttes maradt már csak a bajnokságban

Néhány nagyon szoros rangadó mellett már csak a TrollFoci-Hálószaggató gárdája nem vesztett pontokat az első osztályban.

Új formátummal, de változatlan formában indult útjára a K&H MNEB HPCL 4. (összesen már a 10.) szezonja, és a második játéknapon a két eddigi hibátlan csapat is összecsapott, de a végén csak az egyikük örülhetett.

Mivel a visszavágókat nem ugyanazon a napon játsszák le a felek, ezért két teljesen más párharc vár mostantól a csapatokra, ezért az eredményeket is fordulóra lebontva tesszük közzé.

Harmadik forduló

A TrollFoci a ZTE ellen folytatta remek sorozatát, de nem csak a csapat, hanem támadójuk Humenszky is. A duplája révén nem csak kiütötték ellenfelüket, de ezzel már a negyedik találatánál jár és holtversenyben a góllövőlista élén található. A MTK a Honvéd ellen egy szoros és kiélezett csatát vívott, és bár a mérkőzés első részében a piros-feketék rohamoztak, majd kapufáig is jutottak, egy nagyszerű előreívelés révén mégis az MTK szerzett vezetést Hajdú bólintását követően, amivel a találkozót is meg tudták nyerni. A Genesis Gaming szintén nagy formában kezdte a szezont, a kettős győzelmüket most egy még nagyobb sikerrel toldották meg, miután 4:0-ával intézték el a LvLUp Esport együttesét. Az első félidőben ugyan még nem született gól, de aztán beindultak, ráadásul Stelcz is kétszer vette be az ellenfél kapuját, így ő is azon támadók közé tartozik, akik bombaformában futballoznak. A Puskás és a DVSC villámrajtot vett egymás ellen, hiszen már a 13. percben vezetést szereztek a hazaiak, amire pár pillanattal később válaszoltak a debreceniek. Az öröm nem tartott sokáig, a 17. percben ugyanis Okolicsányi egy szerencsének köszönhetően kapura tudott lőni, így újra előnyben volt a Puskás. A mindent eldöntő találatot a 73. percben szerezték, miután újfent Okolicsányi került a főszerepbe egy remek indítás után, de az ötös sarkáról a lövés helyett középretette társának, az üresen álló Szilvasán pedig eldöntötte a 3 pont sorsát. A PTE Peac eközben megemberelte magát és az első játéknap rossz emlékeit egy magabiztos győzelemmel feledtették, a Grosics Alapítványnak mindössze a szépítés jött össze, de ezen az összecsapáson több babér nem termett számukra. A Veszprémnek pedig rezgett egy kicsit a léc a jól játszó Vasas ellen, de az 58 percben egy jobbról érkező labdára Elcsu ugrott a legmagasabbra két védő között és a háló bólintotta a labdát, ezzel pedig nagyon fontos 3 pontot szereztek.

Negyedik forduló

A nap meglepetését egyértelműen a ZTE szállította, miután végig fölényben játszva a címvédő ellen a vezetést, és a győzelmet is megszerezték. A 48. percben egy baloldali szögletet követően Karesz a rövidsarkon megelőzte védőjét és a hosszúba fejelve a labdát mattolta ellenfelét. Az eddig két hibátlan csapat küzdelmét szintén egyetlen találat döntötte el, szerencsétlen körülmények között. A jobb oldalról a tizenhatoson belülre betörő Varga pazar szolója végén a lövést ugyan blokkolták, de a megpattanó labda az egyik védő fejéről a hálóba hullva végül a 3 pont sorsát is megpecsételte. A Honvéd igyekezett volna javítani a DVSC ellen, de hiába igyekeztek erőn felül teljesíteni, nem akart összejönni a gól. Miközben a másik oldalon egy bal oldalról érkező beadást vett át káprázatos módon, védőjét becsapva Mónus, és fordulásból a rövid alsóba bombázta a labdát. Ezzel a debreceniek legyőzték riválisukat. A Puskás Akadémia nagy elánnal játszott a második meccsén is, a Vasas ellen már az 5. percben előnyhöz jutottak, majd aztán beindult a henger. Az első félidő végén 3:0-ás különbségnél egyszer tudott szépíteni a Vasas, de a Puskás ezen az estén megtörhetetlen volt. A Veszprém pedig nem bírt PTE PEAC-cal, pedig több, mint 60%-ban volt náluk a labda. Ettől függetlenül mindkét együttes négyszer találta el a másik kapuját, és ebből egy-egy találat született, és bár előbb szerzett vezetést a Veszprém, a 85. percben egy szölgetet követően a rövidről érkező fejest beütötte a kapus, így egy ponttal távozott mindkét fél. A LvLUp szintén elkapta a fonalat a Grosics ellen, és egy félidő alatt úgy tűnt be is kebelezik a 3 pontot, miután hármat vágtak egy félidő alatt. A szünetet követően viszont nagy akarattal jött ki az öltözőből a Grosics Alapítvány együttese, és rögtön a középkezdésből szépíteni tudtak. A második góljuk viszont már csak a félidő végén érkezett csak, így hiába tették szorosabbá a végeredményt, pontot nem tudtak csípni.

A bajnokság állása kapcsán látogassátok meg a HPCL hivatalos weboldalát. A húsvéri ünnep miatt ezen a hétvégén nem rendeznek találkozókat, így a harmadik játéknapot április 11-én rendezik este 8 órától.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!