WSE Syly: A kezdő ötös teljes egészében wAZIER érdeme

WSE Syly: A kezdő ötös teljes egészében wAZIER érdeme

A tavalyi ezüstérmes egy megújult ötössel vág neki a K&H MN3B League of Legends alapszakaszának.

Magabiztosan nyerték meg a K&H MNEB második szezonjának alapszakaszát, azonban a döntőben elvéreztek. A Wonder Stag Esports League of Legendsben ismét ott van a nyolc csapat között, akik megmérkőznek majd a 3 millió forintos összdíjazásért. A csapat menedzsere, Németh "Syly" Roland elárulta többek között azt is, hogyan is jött létre a WSE új ötöse.

A tavalyi döntőben 1-3-mal alulamaradtatok a Team Plague ellen. Azóta rengeteg változás történt a csapat életében, konkrétan egy teljesen új ötössel vágtok neki a harmadik szezonnak. Kikből áll most össze a Wonder Stag Esports, miért döntöttetek egyes játékosok mellett?

"A jelenlegi csapatunkban wAZIER, Rabbano, Sora, Lornoc és Desperate töltik be a kezdő ötöst, a felállás teljes egészében wAZIER érdeme. Csapatunkat erősíti még Móni és Zoli, coach szerepben. Azért mellettünk döntöttünk, mert ők bizonyultak a legjobb választásnak."

Milyen elvárásokkal indultok neki a harmadik évadnak így, hogy kicserélődtek a tagok?

"Szeretnénk eredményesen zárni, de elsősorban a szórakoztatásért jöttük, elvárásunk, hogy minden posztunkra jöjjenek a dühítő reakciók."

Az elmúlt hetekben rendeztek több versenyt, amiken a K&H MN3B csapatai is részt vettek. Kiktől tartasz a leginkább?

"Nem követtük a versenyeket, de a WiLD erős csapat volt mindig, ellenük már készültünk stratégiával."

Mire számíthatunk tőletek a szezon során a közösségi médiában? Folytatjátok a tavalyi hagyományt és kendőzetlen őszinteséggel véleményt alkottok majd minden veletek kapcsolatos eseményről?

"20 poszt még biztosan lesz. Vékony a határ az őszinteség és az irónia között, igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, kár lenne szpoilerezni."

Ha további részleteket szeretnétek megtudni a K&H MN3B-ről, akkor irány a bajnokság hivatalos Facebook oldala!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések