Hosszabbítások, büntetők és gólzápor - szoros meccseken nyertek a MEF döntősei

Hosszabbítások, büntetők és gólzápor - szoros meccseken nyertek a MEF döntősei

Négy játékos, két összecsapás, befejeződtek a HUNESZ FIFA Masters első döntői.

Különös körülmények között rendezték meg a HUNESZ FIFA Masters powered by K&H első havi döntőjét, ugyanis a legjobb játékosok élőben, a Magyar E-sport Fesztiválon csaptak össze. A Puskás Arénában hatalmas izgalmak között értek véget az összecsapások, a főnyeremények és az értékes HUNESZ Masters pontok gazdára találtak.

GrislyJam 1:2 chris_maj (PS4)

Mindkét játékos óvatosabban kezdett, és azért látszott az is, hogy tisztelik egymás és tartanak egymástól. A puhatolózás és finomkodás közepette mindkét félnek összejött 1-1 ziccer, de nem tudtak élni a lehetőséggel. A 0:0-ás rendes játékidőt egy ugyanilyen hosszabbítás követett, így az első találkozót 11-esek zárták le. Chris és GrislyJam is többször hibázott, de végül az első öt lövésből 3-3-at belőttek, majd után még kellett három sorozat, míg Chris rontott. A visszavágó már gólzáporosabb, de ugyanígy végletekig kiegyenlített összecsapást hozott. A rendes játékidőben nem bírtak ugyan egymással, mindezt úgy, hogy Chris előnyt szerzett, majd előbb GrislyJam fordított, de jött az egyenlítés. A hosszabbításban pedig egy szabadrúgás utáni kombinációval sikerült egalizálnia a párharcban. A mindent eldöntő harmadik találkozón aztán ismét GrislyJam ragadta magához a kezdeményezést, amelyből gól is született. Viszont a második félidőben az 58. és a 75. perc között hármat is berámolt az MTK játékosa, és bár nem küldte teljesen padlóra ellenfelét, de már csak a hajrában egy szépítés jött össze a DVSC e-sportolójána, ezzel Chris megnyerte a finálét.

Chris_Maj 0:0 GrislyJam

  • Tizenegyesekkel: 6:7

Chris_Maj 3:2 GrislyJam (Hosszabbítás után)

Chris_Maj 3:2 GrislyJam

Boresz 2:1 KondakorKevin (XBOX)

Az első mérkőzés igazi meglepetés volt, Kevin ugyanis szinte esélyt sem hagyott Boresznek. Bár az eredmény végül szoros lett, de az első félidőben szerzett két találat révén, amelyre egy válasz még érkezett elegendőnek bizonyult, de Kevin a végére még megadta a kegyelemdöfést. A visszavágóra már felszívta magát a Raven Esports játékosa, és komolyabb támadásokat vezetett, aminek meg is lett a gyümölcse. A 29. percben jött Ronaldo és beköszönt, majd megtette újra a hajrában, amire az eSport Szombathely játékosa már csak nagyon későn tudott reagálni, így itt is harmadik meccsre került a sor. A gólcsap igazán itt nyílt ki, ugyanis Boresz az első félidő elejétől kezdve rákapcsolt, és elég komolyan bedarálta ellenfelét, fél óra sem telt még el, de már hárommal vezetett. Az első játékrészben még nekiállt ledolgozni a hátrányát, de bármikor gólt talált Kevin, arra jött válasz Boresztől, és így egészen elképesztő meccset produkáltak, és már-már vizilabdára emlékeztető eredményt követően Boresz emelhette magasba a trófeát.

Boresz 1:3 KondakorKevin98

Boresz 2:1 KondakorKevin98

Boresz 6:4 KondakorKevin98

Gratulálunk a HUNESZ FIFA Masters áprilisi döntőjében diadalmaskodó két e-sportolónak, azonban ez csak a kezdet volt. Folyamatosan pörögnek a kvalifikációk és havi döntők, ezek közül a hamarosan megrendezésre kerülő májusi selejtezőkre itt tudtok nevezni!

KÉRJ VERSENYENGEDÉLYT, EZ AZ ELSŐ LÉPÉSE A NEVEZÉSI FOLYAMATNAK!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!