K&H MNEB HPCL: Az első helyezett a sereghajtó ellen bukott pontokat, mégis maradt az élen

K&H MNEB HPCL: Az első helyezett a sereghajtó ellen bukott pontokat, mégis maradt az élen

Az MTK-nak belefért a sereghajtó elleni pontok elvesztése, hiszen mögöttük mindenki több ízben is bukott.

A K&H MNEB HPCL FIFA 21 tavaszi szezonjának kilencedik fordulójában több nagy csapat is botlott és, mint kiderült ezt senki nem tudta kihasználni, miközben az alsóházban az középmezőnyhöz csatlakozott egy eddig inkább a kieső zónában tartózkodó együttes.

Az élen álló csapatok közül az MTK magabiztosan teljesítette az első feladatát, hiszen három góllal verték meg a hátul elhelyezkedő LvL Up-ot, azonban a sereghajtó Vasas ellen nem ment a gólszerzés és be kellett érniük az egy ponttal. Ennek pedig a három üldöző nagyon örülhetett volna, ha nem rontották volna el az ő estéjüket is. A Puskás például hiába igyekezett uralni a mezőnyjátékot a Genesis Gaming ellen, nem sikerült betalálniuk, ellenfelük pedig precíz kontráinak köszönhetően kétszer is mattolta a védelmet, és elhozta a három pontot. A TrollFoci a hullámvölgyben lévő Honvéd ellen bukott pontokat, a DVSC-t pedig az egyre jobb formába lendülő PTE Peac viccelte meg, Mónus hatalmas cselét követő bombára egy kapushiba után öngóllal válaszoltak a vendégek. Ezzel még nem volt vége a botlásoknak, bár a Puskás a másik összecsapását nagy fölénnyel nyerte, 4:0-ával tudták a LvL Up-ot, miközben a debrecenieknek hátrányból kellett felállniuk a ZTE ellen. Ott a 19. percben Sipos fejesére Apró egy kapáslövéssel válaszolt, de több gól már nem született. Ezidő alatt a TrollFoci a Veszprémmel nem bírt, akik talán most játszottak a legkiegyensúlyozottabban ebben a szezonban. Ennek apropóján a 32. percben egy szöglet után Horváth volt eredményes fejjel a rövid sarokról. Az egyenlítést és ezzel az 1-1 pontot Humenszky hozta össze a 72. percben. Így tehát mindössze annyi történt, hogy a négy bajnoki címért hajtó csapat csatájában a DVSC megelőzte a TrollFocit, és feljött a harmadik helyre.

A középmezőnyben a Veszprém, ha nehezen is, de legyőzte a Grosics Alapítványt, így újabb 4 ponttal gazdagodtak, a Honvéd viszont az utolsó percekben kapott ki 1:0-ás vezetésről a PTE Peac ellen, így ez a három gárda alkotja a középmezőnyt. Közéjük ékelődik be a DVSC ellen ügyesen játszó ZTE, akiknek beárnyékolja teljesítményét a Vasas ellen elszenvedett vereség. A kiesőzónában tanyázó együttesek pedig nem igazán tudnak egyelőre elmozdulni a helyükről.

A K&H MNEB HPCL tavaszi szezonjában a hetedik játéknap összes eredménye:


A tabella állását itt érhetitek el!

A bajnoksággal kapcsolatos további információkért látogassátok meg a HPCL hivatalos weboldalát. A nyolcadik játéknapot május 30-án rendezik meg este 8 órától.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!