Megállapodott a Discord a Sonyval, érkezik a PlayStationökre is a szoftver

Megállapodott a Discord a Sonyval, érkezik a PlayStationökre is a szoftver

Az együttműködés keretein belül jövő év elejére a Discord már a Sony konzoljain is elérhető lesz.

Magyar idő szerint tegnap este jelentette be személyesen Jim Ryan, a Sony elnök-vezérigazgatója a Sony Interactive Entertainment oldalán egy blogbejegyzésben, hogy mindenben megegyeztek a gaming közösségben régóta ismert VoIP platformmal, a Discorddal. A megegyezés értelmében a Sony kisebbségi tulajdonos is lett, valamint 2022 elejére a PlayStation konzolokon is elérhető lesz a Discord.

Ryan a bejegyzésben többek között arról is írt, hogy

„folyamatosan keressük a lehetőségeket, hogyan tudjuk még szorosabbá fűzni a kapcsolatot a játékosok között szerte a világban, hogy új barátságok, közösségek épüljenek, és ezáltal felejthetetlen élményeket, emlékeket szerezhessenek az emberek”. Ezen cél érdekében „a csapataink már most keményen dolgoznak, hogy a Discord szorosan kapcsolódjon a PlayStation Network közösségi és gaming felületeihez. Célunk, hogy közelebb hozzuk a Discordot és a PlayStationt is a következő év elejétől, ezáltal megteremtve a játékosoknak a lehetőséget, hogy könnyebben tudjanak kikapcsolódni, szórakozni és kommunikálni egymással, miközben együtt játszanak”.

Az együttműködés további része, hogy egy nyilvánosságra nem hozott összeget a Sony be is fektetett a platformba, ezáltal kisebbségi tulajdonos is lett. A Discord jelenleg az egyik legnagyobb közösséget tudhatja magáénak a világon, főleg a gaming világban, egy 2020 decemberi beszámoló alapján több, mint 140 millió aktív felhasználóval is rendelkeznek.

Nem a Sony az első, amely meglátta azt az óriási potenciált, amellyel a platform rendelkezik. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy többek között a Microsoft, az Amazon és az Epic Games is komolyan fontolóra vette a Discord megvásárlását, de a fejlesztők még a sokak által pletykált 10 milliárd dolláros összegre is nemet mondtak a múltban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - A konyak élénk ízei

A konyak különleges ízvilága sokakat elbűvöl, és ez nem csoda! Gondoltál-e már arra, hogy milyen egyedi élményt adhat minden egyes korty? A Cognac régióból származó konyakok titka a szőlőfajták mesteri elegyében, a gondosan irányított lepárlási folyamatban és a hosszú tölgyfahordós érlelésben rejlik.

Üzlet - Hogyan lesz tökéletes egy vászonkép a hozott fotókból?

A családi emlékek megőrzése egy elegáns módja lehet, ha a meglévő fotókat vászonkép formájában örökítjük meg. Ezek nemcsak otthonunk falait díszíthetik, de kiváló ajándékok is lehetnek. Ám hogyan hozhatjuk ki a maximumot egy egyszerű, házilag készült fotóból vászonkép formájában? Itt néhány praktikus tanácsot és ötletet találhatsz, amelyek segíthetnek ebben.

Közvetítések