Hirdetés

WiLD Bone DaDDy: "A HEET a legnagyobb riválisunk"

Meghívottként szerepel majd a hamarosan induló K&H MN3B VALORANT versenyén a WiLD MultiGaming, Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő e-sport szervezete.

Hirdetés

Még mindig nevezhettek a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság VALORANT nyílt Osztályozó Kupáira, azonban a WiLD MultiGamingnek erre nincs szüksége, ugyanis ők már megváltották jegyüket az alapszakaszba. A meghívott csapat menedzserét, Pálfy "Bone DaDDy" Tamást kérdeztük, aki örömmel oszotta meg véleményét a VALORANTról, mint az egyik legdinamikusabban fejlődő e-sportról.

Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy a VALORANTban még nem bízol, nem látod a jövőt. 2020 szeptember óta változott a véleményed ezzel kapcsolatban?

"Jól emlékszel arra az interjúmra, ami az első Magyar Esport Fesztiválon készült. A véleményem nem teljesen változott még meg, de úgy gondolom, hogy egy olyan nagy itthoni branddel mint a miénk, már érdemes a játék felé nyitni és megpróbálni adni neki egy esélyt. Továbbra is szkeptikus vagyok a VALORANT végső sikerét illetően, de nagyon boldog lennék, ha a nem úgy végződne mint ahogy mondjuk azt az Overwatch tette hazánkban. Abba nem szálltunk be ott akkor, amikor hype game volt, és végül ez bizonyult a jó döntésnek. Viszont az, hogy a VALORANT mögött egy Riot Games van sokat dob a latba, illetve több, olyan játékossal tudok már kapásból az első felállásunknál együtt dolgozni, akikkel már korábban sikeresen vettünk akadályokat."

Kikből áll össze a WiLD Multigaming VALORANT csapata, milyen szerepeket töltenek be a játékosok?

"A csapatkapitány az hussar, aki a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság előző CS:GO szezonjában második helyen tudott végezni a szervezetünkkel. Mellé érkezett még ugyanebből a felállásból arbie, aki azóta szintén VALORANTra váltott. Chadi, Kwixy és ikke pedig már mind jól ismert nevek a magyar VALORANT közösségben.

A szerepek jelenleg pályától függően változnak igazából. Még próbálgatja a csapat a megfelelő formációkat. Ami jelenleg fix, hogy arbie az, aki mindig valamilyen füstös karakterrel játszik."

Milyen elvárásokkal vágtok neki a K&H MN3B első VALORANT szezonjának? Kiktől tartok a leginkább?

"Elvárás a Top2, de természetesen a győzelem a cél. Akinek nem a végső győzelem a cél egy versenyen, az ne is induljon el szerintem! Ebből kifolyólag a HEET a legnagyobb riválisunk, de ha megfelelően készülünk és fegyelmezettek leszünk, akkor lesz esély az dobogó legfelső fokának megszerzésére. Ha azt a fejlődési görbét tudjuk produkálni továbbra is, mint amit az elmúlt időszakban, az első hely egy teljesen reális elképzelés."

Nevezz a K&H MN3B VALORANT nyílt Osztályozó Kupáira még ma!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Szerinted top 2-ben végez a WiLD a K&H MN3B VALORANT versenyén?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés