Mindkét konzolon szoros lesz a Pro Clubs Kupadöntő, íme a menetrend

A Kupadöntők mellett osztályozó mérkőzéseket is rendeznek, hiszen el kell dönteni kik esnek ki vagy maradnak bent az egyes osztályokban.

Ugyan a K&H MNEB HPCL negyedik szezonja véget ért a FIFA 21-ben, viszont még maradt néhány eldöntető kérdés. Például, hogy kik esnek ki vagy maradnak bent az adott osztályban, illetve a két konzol esetében kik ünnepelhetnek a szezon legvégén kupa győzelmet?

Az előbbi esetében két párosítást tartanak meg, hiszen vasárnap este egymásnak feszül a Grosics Alapítvány (első osztály 10. helyezett) és a PMFC (másodosztály 3. helyezett), illetve a Esport Szombathely (másodosztály 10. helyezett) és az F1 Hungary Liga FC (harmadosztály 3. helyezett) is megküzd egymással. Előbbi esetében csak a jobb gólkülönbsége segítette hozzá a tizedik helyhez, míg a PMFC utolsó öt meccsén nem kapott ki, és csak 1 ponttal maradt le a biztos feljutást érő második helyről.

A szombathelyiek nagyon komoly hullámvölgyben vannak jelenleg, az utolsó öt mérkőzésükből négyet elbuktak, és emellett mindössze egyszer ikszeltek. De ellenfelük sem dicsekedhet jobb lezárással, nekik szintén belefért, hogy az utolsó három fordulóban csak 2 pontot gyűjtsenek be.

Miközben a kupadöntőket PS4-en az MTK és a DVSC párosa vívhatja meg, akik közül előbbi az utolsó fordulókban az első helyről egészen a negyedik helyig csúszott vissza egyetlen győzelem mellett, miközben utóbbiak életük formájában hajráztak, és többek között a kék-fehéreket is elintézték három góllal. Xboxon pedig a tabella jelenlegi negyedik és ötödik csap össze. Valószínűleg ez lehet a legparázsabb találkozó az összes közül, hiszen már a májusi játéknapon is előbb egy 7:3-as (Lokomotív siker), majd egy 3:3-as meccset hoztak össze. A Beerhaverock ráadásul az elődöntőben a listavezető Borsodesport gárdáját búcsúztatta 2:1-re, miközben a Lokomotív GEE a Nagyfiúkat intézte el 3:0-ára.

A június 20-i meccsnap pontos menetrendje a közvetítésben:

20:00 Esport Szombathely vs F1 Hungary Liga FC

20:30 F1 Hungary Liga FC vs Esport Szombathely

21:00 Beerhaverock vs Lokomotív GEE (Xbox Kupadöntő)

21:30 MTK vs DVSC (PS4 Kupadöntő)

A K&H MNEB HPCL bajnoki címről döntő mérkőzéseit élőben lehet megtekinteni az Esport1 Facebook, illetve Youtube vagy Twitch csatornáján este 8 órától!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!