Casemiro igazolhatja le coldzerát?

Casemiro igazolhatja le coldzerát?

Friss információk szerint két ex-MIBR-os csapattársával csinálhat új csapatot coldzera.

Casemiro esportszervezete, a Case Esports tárgyalásokat folytat coldzerával Tomek Jóźwik, a cybersport.pl újságírója szerint. Az org július elején a teljes CS:GO felállását kispadra ültette, most pedig nem csak a volt FaZe-játékos csatlakozhatna egy új, valószínűleg teljesen brazil felálláshoz, de két ex-MIBR-os csapattársa is követné, mégpedig fer és zews.

Az új információk ellent mondanak a korábbi értesülésnek, miszerint coldzera egy EPL-csapatban (például a FURIA-ban) fog játszani augusztustól. Erről a coldzeranak tulajdonított válaszról szintén Tomek Jóźwiknak köszönhetően kiderült, hogy egy félreértés volt. Cold korábban azt felelte az EPL-es kérdésre portugálul, hogy nem tudja. A kérdés ismét felmerült a stream során, és egy balerostyle nevű brazil streamer – aki éppen colddal játszott – azt mondta ekkor, hogy igen. Mivel volt némi hezitálás cold reakciójában és ekkor csendben maradt, így több forrás is neki tulajdonította az igenlő választ a klip alapján – helytelenül.

A korábbi spekulációk coldzera új csapatával kapcsolatban tehát mind alaptalanná váltak, jelenleg a Case Esports-os értesülés tűnik a legreálisabbnak. Coldzera kikerült a FaZe-ből, és nem valószínű, hogy visszakerül a kezdőbe a kölni sikerük után. Fer jelenleg az Imperialban játszik, azonban az MIBR szétesése óta nem igazán talált magának stabil helyet.

Zews tavaly óta az EG-nél edzősködött, azonban júniustól inaktív ebben a szerepkörben, feltehetően a távozásra készül. Ebből kiindulva nem tűnik lehetetlennek, hogy ők hárman ismét együtt dolgozzanak, legalábbis az biztos, hogy könnyedén elérhetőek lennének. De egyelőre csak tárgyalások folynak a Case Esports-szal, szóval akár kútba is eshet az üzlet, illetve még szükségük lesz két további játékosra, akik kiléte egyelőre nem ismert.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések