XANTARES átigazolási listán, gade váltja őt a BIG-ben

XANTARES átigazolási listán, gade váltja őt a BIG-ben

A hányattatott sorsú dán játékos végre megtalálta a helyét? A BIG szerint igen.

Gade veszi át XANTARES helyét a BIG kezdőjében - jelentette be a szervezet szombaton. A döntés következményeként a török játékos az átigazolási listára került, tehát biztosan máshol folytatja majd, nemcsak ideiglenes kispadmelegítésről van szó.

Gade korábban a North játékosa volt, majd a projekt végeztével Kjaerbyevel játszott a HYENAS nevű mixben, akinek visszavonulása után az a felállás is feloszlott. A BIG bejelentésében gade azt mondta:

"Izgatott vagyok, mióta eldőlt, hogy csatlakozom a BIG-hez. Mosolyt csal az arcomra, ha csak erre gondolok. Egy ideje nem tudtam, hogy mi lesz a jövőm, szóval örömteli, hogy ez lehet az új otthonom. Remélem és hiszem, hogy hozzá tudom tenni ehhez a projekthez az utolsó darabokat, amivel új szintet érhetünk el."

A BIG nyilatkozata alapján a dán játékos tabseN jobbkeze lehet majd a csapatban. A szervezet vezetője szerint a tapasztalata a játékon belül és kívül is a hasznukra válhat, és ezzel gyakorlatilag egyfajta második irányítónak szánják. Egyáltalán nem ritka ez a dinamika, bár nem nagyon szokás ilyen kvalitásokat hangoztatni igazolásoknál, pláne, ha valaki egy XANTARES kaliberű aimer helyére érkezik. Ebből az szűrhető le, hogy inkább a döntéshozataluk fejlesztésében, esetleg más jellegű stratégiákban keresi a választ a problémáira a BIG, mintsem a nyers erőben.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!