K&H MN3B VALORANT WiLD: Nem állna meg a csapat a bajnoki címig

Az alapszakasz győztese a rájátszásban is a minél nagyobb arányú győzelmekre hajtana.

2021. július 27-én kezdődött és szeptember 8-án ért véget a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság VALORANT versenyének alapszakasza. 14 fordulón keresztül követhettük figyelemmel hazánk legjobb csapatait, az alapszakasz során pedig számtalan izgalmas mérkőzésnek lehettünk végül szemtanúi, de az egyoldalú találkozók is szolgáltattak bőven beszédtémával. Szeptember 24-étől azonban elkezdődik a rájátszás, ahol az alapszakasz négy legjobb csapata méri össze tudását. Elsőként közülük a 14 mérkőzést követően egyedüliként veretlen WiLD MultiGamingnek tettünk fel néhány kérdést.

Mindössze egyetlen döntetlennel, az összes többi mérkőzéseteket megnyerve veretlenül abszolváltátok az alapszakaszt. Mennyire volt ez nálatok motiváció, hogy így érjétek el a rájátszást, vagy nem lettetek volna szomorúak, ha 1-2 vereséggel lett volna meg az alapszakaszbeli 1. hely?

Elég biztosan indultunk neki az MNEB alapszakaszának, tehát mondhatni céljaink közé tartozott vereség nélkül lehozni az alapszakaszt. Nem nagyon számoltunk vereséggel, ami így is történt.

A Team Horizon Reapers ellen korábban egy Best of 5 szetten alulmaradtatok 3-0-ra, de az MNEB-en egy döntetlen és egy győzelem az ellenük elért mérlegetek, melyik áll érzésetek szerint a legközelebb a valósághoz az egymással szembeni erőviszonyokban?

A THR azon a Bo5 párharcon egy elég erős formát mutatott, mi viszont egy szerencsétlen napot fogtunk ki. Mondhatni hasonló erővel rendelkezik mind a kettő csapat, ez az előző ellenük játszott meccseinken is jól látható, mindig szoros meccseket játszottunk és sikerült is behúznunk őket. Tehát inkább egy szoros összecsapásra számítunk ellenük, ha összekerülünk a döntőben.

Összességében melyik riválissal szembeni mérkőzést, vagy mérkőzéseket éreztétek a legnehezebbnek?

Talán a THR elleni 12-12 volt a legnehezebb meccsünk, ha jól emlékszem 4-10ről kellett visszajönnünk a mérkőzésbe.

Egy korábbi interjúban úgy fogalmaztatok, hogy nemcsak a győzelmek, hanem azok minél nagyobb arányú elérése is célotok. Ugyanerre számíthatunk a rájátszáson is tőletek?

Az elején igen ez is a célunk közé tartozott, de miután kezdtek leszakadozni tőlünk az ellenfelek már nem igazán koncentráltunk erre. A rájátszásban a győzelem lesz inkább a cél, de remélhetőleg nagy arányban.

Első mérkőzésetek a Békéscsabai E-sport Egyesület ellen lesz, akik ellen pont az utolsó fordulóban játszottatok és nyertetek 13-5-re. Mi a cél ellenük, illetve a rájátszáson?

Átgázolunk rajtuk, úgy ahogy az alapszakaszban is tettük.

Mi lesz a K&H MN3B után, tovább tervezitek folytatni a játékot? Maradtok együtt, vagy lesznek távozók?

Nem titok, a csapat körül eléggé felhősek a dolgok manapság, még semmilyen terv nem alakult ki a jövőre nézve.

K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság VALORANT versenyének rájátszása szeptember 27-én kezdődik és 29-én ér véget. A rájátszáson a WiLD MultiGaming, a Team Horizon Reapers, a Honvéd, és a Békéscsabai E-sport Egyesület csapatai vesznek részt. Szeptember 27-én pénteken az elődöntőkben előbb WiLD vs. BEE, majd THR vs. Honvéd összecsapásokat láthatunk Best of 3 formátumban, szombaton a bronzmérkőzésen a két vesztes lép szerverre Best of 5 formátumban, vasárnap pedig a döntőben a két elődöntő győztese szintén egy Best of 5 párharc keretein belül immáron a bajnoki címért küzd meg egymással. A mérkőzéseket az Esport1TV Twitch-csatornáján tekinthetitek meg élőben, ne maradjatok le róluk.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!