K&H MN3B VALORANT: Pénteken az elődöntőkkel veszi kezdetét a rájátszás

A négy talpon maradt csapat közül kettőnek marad még esélye a bajnoki címre.

2021. szeptember 24-én pénteken kezdődik és 26-án vasárnap ér véget a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság VALORANT versenyének rájátszása. Pénteken az elődöntőkben már Best of 3 párharcokban láthatjuk pályán az alapszakasz első négy helyén záró csapatait.

14 fordulónyi küzdelmet követően így a WiLD MultiGaming, a Team Horizon Reapers, a Honvéd és a Békéscsabai E-sport Egyesület játszhat még a bajnoki címért. A négy csapatból a WiLD MultiGaming egyedüliként még veretlen a mezőnyben, 14 mérkőzésükből 13-at megnyertek és egy döntetlent értek el, azt is a Team Horizon Reapers-szel szemben, amely két csapatnak igazából az alapszakasz kétharmadához érve lassan már csak matematikailag volt kérdés, kicsúszhatnak-e a legjobb 4-ből.

A Honvéd pedig ugyan elhúzott riválisaitól a tabellán és sokáig őrizte is harmadik helyét, a hajrához közeledve viszont volt talán némi izgulnivaló annak elvesztése kapcsán, azonban a közvetlen üldözőkkel szemben győzelmek végül szintén rájátszásbeli eredményt ért a csapatnak. A Békéscsabai E-sport Egyesület ellenben az a gárda, amely rendkívül drámai és végletekig kiélezett küzdelemben harcolta ki a nyílt selejtezőkön át indulva a rájátszást, az utolsó fordulóban a Team Plague elleni győzelem azt jelentette, hogy velük vált teljessé a rájátszás mezőnye.

Nézzük is a rájátszás menetrendjét és a lebonyolítását.

Menetrend (elődöntők)

  • 17:00 Team Horizon Reapers vs. Honvéd
  • 20:00 WiLD MultiGaming vs. Békéscsabai E-sport Egyesület

Az elődöntőben mindkét mérkőzés Best of 3, azaz két nyert találkozóig megy a küzdelem. Az alapszakasszal ellentétben 12-12-nél hosszabbítás következik, amely addig tart, míg valamelyik csapat kettő körrel nem vezet a másik ellen. Az elődöntők győztesei a vasárnapi döntőben mérkőznek meg, míg a vesztes csapatokkal a szombati bronzmérkőzésen találkozhatunk ismét. Mind a döntő, mind a bronzmérkőzés már Best of 5 lesz.

Ne maradj le tehát a találkozókról, az Esport1TV Twitch-csatornáján élőben követheted mindkét összecsapást.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!