Forgatnak a brazilok: fer és kNgV- újra egy csapatban!

Forgatnak a brazilok: fer és kNgV- újra egy csapatban!

A 00Nation lemaradt a Majorről, ezért két játékost is a kispadra száműztek, hogy helyet csináljanak a kétszeres Major-győztes fernek.

A 00Nation, amit korábban O Plano néven ismert meg a világ, kispadra ültette a Teles-ikreket, azaz HEN1-t és LUCAS1-t, hogy helyet csináljanak a frissen érkező fernek, valamint hatodik emberüknek, trk-nak - jelentette be a szervezet tegnap éjjel. A döntés hátterében a csúfos RMR-szereplésük áll, a brazilok ugyanis képtelenek voltak kijutni a PGL Stockholm Majorre, miután mindenidők leggyengébb NA-selejtezőjéről a 11-12. helyen búcsúztak. Összesítésben a továbbjutást nem érő 7. helyet szerezték meg maguknak a régióban, és közel 1000 ponttal kevesebbet gyűjtöttek, mint a Contender spotot szerző GODSENT.

HEN1 és LUCAS1 a jobban teljesítő játékosok közé tartoztak az O Plano, majd a 00Nation keretén belül is - május óta játszottak ebben a felállásban. HEN1 akkori csatlakozása sokakat meglepett, hiszen a FURIAval igen sikeres volt, de mint az ismert, a Teles-ikrek folyton folyvást keresik a lehetőséget, hogy együtt játszhassanak, és ez számtalanszor a karrierjük vagy a csapataik rovására ment.

A kétszeres Major-győztes fer 2020 szeptembere óta inaktív, legfeljebb beugróként láthatta játékát a közönség: három versenyen vett részt a BOOM, valamint az Imperial zászlaja alatt, miközben ezek a csapatok éppen újraépítkeztek. Az 00Nationbe igazolása nem csak ennek a periódusnak a végét jelenti, de azt is, hogy újra kNgV- és trk mellett játszik majd, akik korábban az MIBR-ban is csapattársai voltak. Az új felállás jelenleg együtt bootcampel a szervezet főhadiszállásán, ahová LUCAS1 és HEN1 már nem tartott velük.

A 00Nation játékosai a következők:

Vito "⁠kNgV-⁠" Giuseppe
Alencar "⁠trk⁠" Rossato
Leonardo "⁠leo_drk⁠" Oliveira
Vinicius "⁠vsm⁠" Moreira
Fernando "⁠fer⁠" Alvarenga

Raphael "⁠cogu⁠" Camargo (edző)

Lucas "⁠LUCAS1⁠" Teles (kispadon)
Henrique "⁠HEN1⁠" Teles (kispadon)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!