Coldzerán kívül mindenkit kitett a Complexity, jöhet a teljes újjáépítés

Ha mást nem is, a Major utáni forgatásokat még megnyerheti idén a Complexity és Jason Lake.

Az úgynevezett "Juggernaut" végnapjait éljük, ugyanis a szervezet jks és es3tag átigazolási listára helyezése mellett döntött nem sokkal azután, hogy poizon és blameF szerződését közös megegyezéssel felbontották a felek. Jelen állás szerint csak peacemaker, a csapat edzője maradhat a Complexity kötelékében, míg coldzera helyzete kétséges, mert az ő megállapodása az év végéig szól. Ami biztos, hogy Jason Lake elkötelezett a CS:GO mellett, tehát 2022-ben biztosan lesz csapatuk.

A coL pole pozícióból várja a Major utáni elkerülhetetlen forgatási kálváriát, akár négy-öt játékost is összeválogathatnak szabadon a Stockholm után szétesőben lévő, csalódott felállásokból. De az a fordulat sem lenne meglepő, ha egy "üres" csekk landolna Jason Lake nevével a Copenhagen Flames postaládájában, hiszen a dán szervezet üzleti modellje közismerten a tehetségek felkutatásából majd eladásából áll, ebben elképesztő sikereik vannak évek óta. A mostani, Majorön szereplő felállás értékesítésével valószínűleg bankot robbantanának, miközben a Complexity magánál tudhatná az elmúlt idők legizgalmasabb csapatát, akik simán a HLTV top 10-be verekedhetik magukat annak ellenére, hogy fiatal és tapasztalatlan játékosokról van szó.

Ha játékosok válogatásában gondolkozik a coL, akkor is tengernyi opció van. Észak-Amerikában például Liquid (és talán EG) játékosok elcsaklizásában is lehet gondolkozni a csalódást keltő Major után - innen két-három egyénileg kiváló, de a jelenlegi csapatukban diszfunkcionális játékos is megszerezhető. Ha megtartják coldzerát, akkor brazilokban is lehet gondolkodni. Az első név ezen a listán egyértelműen a paiN Gaming saffee-je, akiből simán top 3 AWP-st lehet faragni rövid idő alatt. Melléjük még a GODSENTből és a 00Nationből is át lehet csábítani pár játékost, de ezek a játékosok rendszerint nagyon magas kivásárlási árral rendelkeznek, amihez képest nem biztos, hogy megfelelő skillek is párosulnak.

Ha európai mix felállás a cél, akkor igazából bármi lehetségesnek tűnik. Jelen állás szerint a CIS annyival erősebb bármelyik EU-csapatnál, hogy a Vitality és a Heroic játékosain kívül mindenki megszerezhető a megfelelő árért, sőt lassan ingyen is, mert sokak szerződése az év végén jár le. G2, NIP, MOUZ, FaZe, Astralis, OG: nagyon komoly felállásokat lehetne összehozni még azokból a játékosokból is, akik várhatóan a Major után kikerülnek ezekből a csapatokból, hát még akkor, ha leteszik a pénzt a sztárokért. A G2 és a NIP esetében még nem dőltek el a cserék, ezek a stockholmi rájátszásban elért eredményektől függenek, de amilyen esélyeket kaptak idén a bizonyításra, a döntőbe jutás jogosan elvárható tőlük - ha pedig csalódást okoznak, akkor fejek fognak hullani. Ráadásul vannak olyan pletykák, hogyha Magisk otthagyja az Astralist, akkor irányítani szeretne (az elmúlt egy évben bizonyította, hogy képes erre), szóval az már egy jó kezdés lehet, amit vonzónak találnának más játékosok is. Bárhogy is történjen, a Complexity biztosan valami izgalmas és nagy befektetéssel fog visszatérni a Jaggernaut szellemiségét követve.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!