"A német CS-ben példátlan méretű" igazolást csinált a BIG

Eddig tartott gade karrierje a BIG-ben, 2022-ben már teljesen német felállással folytatja a berlini org.

Josef "faveN" Baumannt igazolta le a BIG Nicklas "gade" Gade helyére - jelentette be a szervezet tegnap este. A 21 éves játékos eddig a Sproutban játszott, a megszerzéséről azt állítják, hogy ez volt a legdrágább átigazolás a német Counter-Strike történelemben. Bár a nyáron felmerült már a neve a BIG kapcsán, most riportokat sem lehetett olvasni róla - egyedül egy félrevezető tweet volt, ami végül a LoL csapatukra vonatkozott.

A BIG ettől kezdve újra teljesen német felállással játszik, gade a kispadra került. A dán játékos nyáron érkezett XANTARES helyére azzal a reménnyel, hogy a jobb kommunikáció billentheti át őket a sikertelen időszakon. Az év végéhez érve úgy tűnik, ez nem ért be, hiszen a török játékos tűzerejét nem sikerült pótolni. Gade leigazolása óta semmit nem nyert a BIG: a DreamHack Open Novemberen kikaptak az új fnatictól a döntőben, a V4FSF-en az elődöntőben estek ki a Gambit ellen.

Faven leigazolása nem meglepetés, hosszú ideje kiválóan teljesített a tier 2-ben a Sprouttal. Ráadásul német játékosként papíron kevesebbet veszítenek vele, mint amennyit nyernek, ha gade-del kell összehasonlítani.

A BIG felállása 2022-ben a következő lesz:

Johannes "⁠tabseN⁠" Wodarz
Tizian "⁠tiziaN⁠" Feldbusch
Florian "⁠syrsoN⁠" Rische
Nils "⁠k1to⁠" Gruhne
Josef "⁠faveN⁠" Baumann

Niclas "⁠enkay J⁠" Krumhorn (edző)

Nicklas "⁠gade⁠" Gade (kispadon)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!