Már az amerikai államkincstár is nyomást gyakorol a Blizzardra

Már az amerikai államkincstár is nyomást gyakorol a Blizzardra

Több amerikai állam is már vizsgálatot indított a Bobby Kotick vezette Blizzard ellen.

Több amerikai állam, név szerint Nevada, Delaware, Illinois, Massachusetts, Kalifornia és Oregon államok államkincstárai is párbeszédet kezdeményeztek az Activision Blizzard vezetőségével. Szeretnék ugyanis elérni, hogy a cég egy megbeszélés keretein belül tisztázza azokat a kérdéseket és ügyeket, amelyeket az egyik részvényes társaság, a SOC Investment Group fogalmazott meg még novemberben.

A SOC Investment Group ugyanis hivatalosan is kérte, hogy mentsék fel pozíciójából a cég vezérigazgatóját, Bobby Kotickot a "példátlan munkahelyi válság" miatt, amely a Blizzardnál tapasztalható, valamint határozottan kérték az igazgatóságot is, hogy tegyenek meg többet a cégnél tapasztalható úgynevezett "frat boy" kultúra ellen.

Egy levélben a 6 állami szerv végül egy megbeszélést is kezdeményezett a vezetőséggel "annak érdekében, hogy megvitassuk azt a helyzetet, amellyel jelenleg az Activision küzd", és amelyre a SOC Investment Group is rámutatott. Ugyan a levél nem említi külön Kotickot, az államkincstárak egy része viszont komoly kritikusai az Activision Blizzard jelenlegi vezetőségének.

"Osztozunk a SOC Investment Group aggályainak nagy részében, és kíváncsian várjuk, hogy az igazgatóság milyen lépéseket szeretne megtenni ezekre válaszul, miközben azt is mérlegeljük, megszavazzuk-e a jelenlegi vezetők újraválasztását" - áll a levélben.

"A zaklatásokkal, bántalmazásokkal és diszkriminációval szembeni csend megbocsáthatatlan, az igazgatótanács pedig megmutatta, hogy nincsenek a helyzet magaslatán, nem tudják a vállalatot kivezetni a zűrzavarból." - ezt már Zach Conine, Nevada állam kincstárnoka mondta. "Senki se érdemli meg, hogy zaklassák a munkahelyén. A vezetőség csendben maradása volt az, ami miatt ez végül mégis megtörténhetet. Pedig meglenne az esélyük még mindig, hogy ezen változtassanak, ami nemcsak a cég megítélésének tenne jót, de a további károkozást is megelőzné." - tette hozzá Michael Frerichs, Illinois állam kincstárnoka.

Ami a levelet illeti, a Blizzard válaszolt is rá, nyitottak a tárgyalásokra, amelyen a céget Dawn Ostroff és Reveta Bowers fogják képviselni, ők ketten lettek ugyanis kinevezve novemberben az új, a biztonságos munkahely megteremtéséért felelős bizottság élére.

Mint ismert, júliusban indítottak pert az Activision Blizzard ellen a nőkkel szemben egyenlőtlen bánásmód miatt, később ezt két másik per követte augusztusban, előbb a részvényesek félrevezetésével, később pedig a bizonyítékok elsikkasztásával vádolták őket. A botrány hatására a cég akkori elnöke, J. Allen Brack is lemondott és távozott a Blizzardtól, de több alkalmazottat is elbocsátottak már azóta. A történet azonban már csak a fenti eset miatt biztos, hogy még egy ideig folytatódni fog.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Váratlan csomagot kaptál? Lehet, hogy csalók szerezték meg az adataidat (x)

Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg. Bár elsőre akár szerencsés véletlennek is tűnhet a váratlan küldemény, a háttérben gyakran egy kifinomult online csalási forma, az úgynevezett brushing scam állhat – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.

Üzlet - Sportos lendület, magabiztos megjelenés: amikor a haj is számít

A mozgás és az aktív életmód sok férfinak segít igazán formában maradni és megőrizni a lendületét, ám amikor a haj elkezd ritkulni, sokan úgy érzik, hogy a tükörben látott kép már nem tükrözi ugyanazt az energiát és magabiztosságot, amit belül éreznek.

Üzlet - Merülj el a koktélok világában

Az italok szerelmeseinek világában mindig akad valami új, ami kipróbálásra vár. Mi történik azonban, ha valaki épp csak ismerkedne ezzel a lenyűgöző univerzummal? Kezdők számára léteznek koktélok, amelyeket mindenképpen érdemes megismerni. Ezek a klasszikus italok nemcsak az alapokat mutatják meg, hanem ízelítőt adnak az italok színkavalkádjából, aromáiból és ízvilágából is.

Közvetítések