Nem tudjuk kinek van rá szüksége, de jön a Crysis 4

Nem tudjuk kinek van rá szüksége, de jön a Crysis 4

Sok mindennek tudunk őszintén örülni, egy Crysis 4-nek valahogy nem.

Tényleg erős ez a január. Három új Star Wars játék, új Blizzard IP, ezek már önmagukban is felvillanyozzák a gamereket. De tegnap délután jött egy harmadik bejelentés is, amit mi egyelőre nem tudunk hová tenni. Nem csalás, nem ámítás, jön a Crysis 4...csak minek?

Jó, elfogadjuk, hogy az első Crysis nagy durranás volt a maga idejében. Anno az első epizód nem kapott rossz kritikákat, ahogy a játékosok között is menő volt, bár a forradalmi újítások és a tökéletesre csiszolt játékmenet helyett inkább azért, mert borzasztó nagy volt a gépigénye. A Crysis 2 és 3 viszont már a kritikusokat sem nyűgözte le, a trilógia harmadik epizódja mindenkiben megerősítette, hogy a Crysis kifulladt, igazából soha nem is volt a toppon. Szép játék volt mindegyik epizód, de ennyi, ettől többet nem nagyon tudott felmutatni.

Erre most bejelentik a 4. részt. Nem tudjuk hirtelen hová tenni a játék létezését, a 3. rész és a színtiszta parasztvakításnak szánt Crysis Remastered Trilogy után egyszerűen nem. Persze lehet, hogy pont a Crysis 4 lesz az, ami megreformálja majd az FPS ipart vagy éppen tökéletesíti a saját formuláját, de ismerve a Crytek eddigi munkásságát, mi inkább arra tippelünk, hogy kapunk majd egy szép, de nem sok tartalommal bíró, az egyediséget pedig messze elkerülő FPS-t, ami ismét csak addig lesz érdekes, amíg magasnak számít majd a gépigénye.

A Crysis 4-nek egyelőre csak a létezését jelentették be. A fenti semmitmondó videón túl nem árultak el részleteket, nem ismerünk célplatformokat és megjelenési tervet sem.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!